Két nap a Samaritanus Mentőszolgálat autóján
(Edelény és Boldva)
Éjszakára a helyi óvodában szállásoltak el bennünket. Valamikor éjfél után kerültünk “ágyba”. De szóltak, hogy majd jönnek később, még tizenheten, akik szintén itt kaptak elhelyezést. Valamikor hajnali kettő körül meg is érkeztek. Jórészt Gárdisták voltak, akik a gáton homokzsákoltak.
Alig telt el negyed óra, épp kezdtünk volna visszaaludni, mikor újabb riasztás kaptunk. Egy kéz sérültünk volt. Csúnyán roncsolódott a mutató ujj. Egy polgárőr volt, akit baleset ért. Ő is az árvíz elleni védekezésben vett részt. Helyben elláttuk, majd irány Edelény. Röntgen is szükséges volt, hogy megállapítsák nem nyílt törést szenvedett-e. Hajnalban, 3 óra körül ott voltunk ismét.