Lapszemle

A hetvenkedő miniszter

Szekeres Imre az MTV Ma Reggel című adásában, február 16-án egy kérdésre ezt válaszolta: „26 500 hivatásos és szerződéses katona van a Magyar Honvédségben, ez hatalmas erő. Ha egy katonát, egy szakértőt megkérdez, azt fogja mondani, hogy ez egy 120-130 ezer fős sorozott hadseregnek felel meg kiképzettségben, felkészültségben, technikában”.

Aki ilyet állít, az vagy tudatlan, vagy tudatosan félrevezet. Szekeres Imre eddig, ha a Magyar Honvédségről beszélt, abba soha nem értette bele a Katonai Ügyészséget, a katonai titkosszolgálatokat, a nemzetvédelmi egyetemet és az Állami Egészségügyi Központot. Ezek összlétszáma 4940 fő. A Magyar Honvédség vezető szerveihez és azok háttérintézményeihez tartozik még 6633 fő: zenekar, díszelgők, fényes autós szállító zászlóalj stb. Ők is valamennyien fel vannak mentve harcászatból.

Tanulságos: Az FPÖ meghátrált

Német és német-osztrák nemzeti körökben nagy felzúdulást váltott ki Barbara Rosenkranznak, az osztrák FPÖ államfőjelöltjének arcpirító elhatárolódása a nemzetiszocailizmustól. A derék "reálpolitikus" hitet tett az NS-tiltótörvény mellett. A nyilatkozatról, mely az FPÖ honlapján (!) is megjelent, az Altermedia Deutschland és az Alpen-Donau.info is beszámolt. Sajnos nem egyedi esetről van szó, mint kiderül.

Amerika is radikalizálódik

Az elmúlt egy év során jelentősen nőtt az amerikai szélsőjobboldali szervezetek száma - ismerteti a brit napilap a Southern Poverty Law Centre polgárjogi szervezet jelentését. A jelenség hátterében Obama elnökké választása és a gazdasági válság áll. A jobboldali média és a Republikánus Párt retorikája is a radikálisokat erősíti.

Ébredés az amerikai álomból

 - Nemzedék a nagy recesszió árnyékában -

Társadalomtudósok már régen kimutatták, hogy a gazdasági folyamatok visszahatnak nem csak a fogyasztási szokásokra, hanem általában a társadalmi értékekre is. Vajon milyen változásokat indít majd el a 2008-ban kitört gazdasági válság? - kérdezi Rana Foroohar, a Newsweek kolumnistája. Miközben Európa a harmicas évek nagy világgazdasági válsága hatására a szélsőséges eszmék bűvkörébe került, Amerikában virágzott a liberalizmus. Vajon most is így lesz?

„Mindannyian ismerjük a nagy gazdasági világválság idején felnőtt nemzedék tipikus tagjait. A nagymamákat és nagypapákat, akik még a teafiltert is többször használták annak ellenére, hogy tisztes nyugdíjat kaptak. És persze ismerjük az ötvenes évek demográfiai robbanásának az optimizmustól duzzadó, a felkapaszkodás lehetőségét fenntartások nélkül elfogadókat, akik bátran eladósodtak, mivel hittek a folyamatos gazdasági növekedésben" - kezdi cikkét Foroohar.

Példásan kemény orosz rendfenntartás - Így kell ezt csinálni!

Az Ingusföldön található Naszran körzetében heves tűzharcok után az orosz biztonsági erők felszámoltak egy nagyobb, bűnözőkből álló bandát.

A banda tagjai korábban hatósági alkalmazottak, valamint létfontosságú épületek ellen hajtottak végre támadásokat. Az észak-kaukázusi orosz tagköztársaság Naszran körzetében kedden reggel az akció kezdetekor szükségállapotot hirdettek ki, közölte az orosz belügyi titkosszolgálat, az FSB sajtószolgálatának egyik munkatársa.

A bűnözőket Ekasevó község térségében az FSB bevetési egységei vették körül.

Izrael Oroszország és Kína kegyeiért erőlködik

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint Izrael Oroszországtól és Kínától nem kapott garanciákat Irán ellen bevezetendő újabb szankciók kapcsán. A zsidó kormányfő kedden Tel-Avivban a külügyi és honvédelmi parlamenti bizottság egyik ülésén közölte: "Izrael egyúttal reméli, hogy a Biztonsági Tanács vétóhatalmai, Oroszország és Kína legalábbis nem fognak útjába állni új szankciók bevezetésének."

Izrael elkezdte gázálarcok kiosztását

Izrael elkezdett gázálarcokat kiosztani a lakosság számára. A hatóságok az akciót "technikai jellegűnek" nevezték és hangsúlyozták, hogy nincsen politikai háttere az intézkedésnek és nem áll fenn háború veszélye.

Német nemzeti lapszemle

Alpen-Donau.info

A négerek követelőznek Ausztriában

Az Ausztriában élő négerek januárban érdekvédelmi szervezetet (Afrika Vernetzungsplattform, AVP) hoztak létre érdekeik érvényesítésére. Rendőrségi statisztikák alapján kimutatható, hogy pl. a legtöbb nigériai bevándorló egyből valamilyen drogterjesztő hálózat tagjaként kezdi pályafutását új "hazájában". A néger bevándorlók által elkövetett bűncselekmények kirívóan brutálisak és kegyetlenek.

Friss hír: Ernst Zündel ismét szabad!

Az Altermedia Deutschland gyorshíre

Ma reggel, negyed kilenc körül Ernst Zündelt jó hét évig tartó rabság után, melyből öt évet a németországi Mannheimban kellett eltöltenie, szabadon engedték. Zündelnek egyelőre felügyelet alatt kell élnie az életét, mely további öt évig is eltarthat. Ez idő alatt megszabhatják neki többek között azt is, hogy mely személyekkel érintkezhet.

A Mannheimi Büntetésvégrehajtási Intézet előtt több személy várt az egész világon ismert politikai fogolyra, többek között ügyvédje, Alexandra Ritterhaus, valamint Ursula Haverbeck, Lady Michele Renouf, Günter Deckert és Herbert Schaller ügyvéd, valamint több újságíró is.

Immanuel Wallerstein a világrendváltásról

(A Yale profeszorának, Immanuel Maurice Wallersteinnek tiszteletbeli doktori címet adományozott a Zrínyi Miklós Nemzet védelmi Egyetem Szenátusa.)


Munkássága középpontjában világrendszer-elmélete áll, mely központi és periferikus államokra osztja világunkat. Hogyan illeszkedik a mostani krízis az elmélethez?

– A válság szerintem nem 2008-ban kezdődött, hanem 1970-ben. Most csak egy fázisát éljük meg, azt, amikor a világgazdaság stagnálása már olyan komoly következményekkel járt, hogy nem lehetett észrevétlenül hagyni. Még nem járunk a folyamat végén, csak időlegesen állította meg azt az amerikai állami bankmentő akció. Ez a program csökkentette az amerikai munkanélküliséget, de népszerűtlen intézkedés volt, amelyet nem szavazna meg újra a kongresszus, ráadásul e mögött a pénz mögött nem áll igazi fedezet.

Language selection:

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kitartás.hu (archívum)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: emm@arcvonal.org

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info