Kiemelt írások

Hungária, vagy Kreténia?

Közeledik a választás napja, országgyűlési képviselőket kellene választania a magyarságnak. Leadja a szavazatát a több diplomás, magyar tudatú professzor, és az árokban részegen fetrengő cigány is (ha épp járóképes). Mindkettőjük szavazata ugyan annyit ér. Mivel több a részeges cigány és lumpen, ezért a professzor ne is menjen el szavazni, mert kisebbségbe kerül az általa jónak tartott irányzat. De nem a professzorok és a részeges lumpenek döntenek az ország sorsáról, hanem a "tömeg", a megvezetett sokaság. Ők a döntő többség.

Becsület Napja megemlékezés és Kitörés Emléktúra az Egységes Magyarország Mozgalom szervezésében

A Magyar Nemzeti Arcvonal vezetői valamikor a ’90-es évek közepe táján a Budai Várban sétálgattak egy öreg veterán, Vojt Rezső (Rudi, hajdani SS-katona, az MNA-per VI. rendű vádlottja) társaságában. Nem volt még Becsület Napja, nem volt még közismert dátum 1945. február 11., este 8 óra. Csak egy elhallgatott hősi fejezet a történelemben. Az Arcvonal vezetői a történelmi időkről beszélgettek a véráztatta köveken járkálva. Arról, hogy a háború végén volt itt valami… „Ott voltam” – szólalt meg mögöttük az öreg veterán bajtárs. Ekkor született meg a Becsület Napja.

MNA-PHM harcászati kiképzés - Együtt! Egységben!

Az egység és együttműködés szellemében az MNA egy vidéki csoportjának kiképzői harcászati foglalkozást tartottak a Pax Hungarica Mozgalom néhány tagjának, ahol elsajátították a kiscsoportos harcászat alapjait. Egyre többen ismerik fel, hogy a jövőt nem a számítógép mögül, de nem is a könyvespolcok közül lehet majd megváltoztatni. Számunkra – hungaristák - számára eddig is világos volt, hogy ebben a demokratikusnak hazudott rendszerben parlamentáris úton igazi változás nem képzelhető el.

A Mi Hungarizmusunk

Az elmúlt időszakban rengeteg emberrel beszélgettem és mivel kicsit rosszabbra fordult az időjárás, több időm maradt olvasásra, vagy a gép előtt különböző nemzeti portálok böngészésére. Így vontam le következtetéseimet és szántam rá magam néhány gondolat leírásához.

A magukat hungaristának valló emberek és szervezetek kezdik jól látni és megérteni a dolgok miértjeit. Kezdik látni az új idők új kihívásait, csak valahogy úgy érzem nincsenek tisztában, hogy ezen dolgok mellé kiforrott eszmére és tiszta, egyértelmű válaszokra van szükség, mind politikai és társadalmi szinten egyaránt, ezekhez a válaszokhoz kell egyértelműen leszögeznünk, hogy mi a Mi Hungarizmusunk!

A legnaivabbakhoz - bevezetés

Gyakran találkozhatunk olyan emberekkel, akik a számunkra teljesen egyértelmű kérdésekhez a legnagyobb naivitással állnak hozzá, vagy merőben ütközik a véleményünk. Nem rossz szándékú emberekről van szó, ellenségeink véleményére a legkevésbé sem adunk. Ahogy a szóban forgó naivák, ellentétes meglátásokat képviselő emberekére sem. Az ő véleményük számunkra teljesen lényegtelen. Írásaink többnyire nem nekik szólnak, aki minket olvas, jó, ha van némi – nézeteinkhez közelítő – világlátása.

Ezeknek az embereknek a győzködését teljesen meddő munkának tartjuk, erre energiát pazarolni felesleges, és azt már az idő sem engedi. Felesleges egyrészt, mert a tömegeket észérvekkel meggyőzni nem lehet. És felesleges, mert aki manapság nem lát ki a rózsaszín álomvilágból, vagy hibás végkövetkeztetésekre jut, azt csak a saját traumatikus megtapasztalása térítheti majd észre.

Magyarok a baloldalon

A közelmúltban a Jobbik megváltoztatta az alapszabályát, melyben a tagságot kizáró okok között szerepel a korábbi MSZP, SZDSZ vagy MDF tagság, de kikerült közülük a hajdani MSZMP-ben való tagság. A változás élénk nemtetszést váltott ki nemzeti körökben. Csakúgy a Magyarok Szövetsége vezetőjének azon kijelentése, miszerint soraikban baloldali emberek is vannak.

Közöltünk már több válaszlevelet, írást baloldali olvasóink leveleire, melyben a múlt rendszerhez való viszonyukról beszélnek, kiemelve az általuk abból az időből értékesnek számító dolgokat, és megjegyezve egy fontos körülményt: az akkori közösségi életnek, az emberek munkakedvének nem sok köze volt a kommunizmushoz, nem ideológiai alapokon állt. Ezen olvasóink az elvileg ellentétes oldalon való elhelyezkedés (ez a berögződés egyébként egy baromság, ahogy azt lejjebb elemezzük) ellenére egyebek mellett pozitívumként említették, hogy oldalunkon nem találkoztak a más nemzeti médiumokban megszokott köpködéssel és sárdobálással.

Eduka, a hülyék szentje

Szégyen és gyalázat az, amit a „nemzeti” oldalnak nevezett társaság folytat. Az ideológianélküliség, a következetesség hiánya, de mindenekelőtt a szellemi sötétség jellemzi őket, aminek következményeként állandósult a „vert sereg” állapot az általuk birtokolt politikai térfélen. Nem múlik el pár hét, hogy ne állnának elő valamiféle eget verő hülyeséggel. Most, október 24-én a tömény elvtelenségnek otthont adó Hazatérés Templomában Edukát, az ország egyik kiemelkedő szélhámos, bűnöző kalandorát "avatták szentté". Példaképül emelték maguk fölé, minden vonatkozásban azonosultak vele. Rendkívül elszomorító helyzet. Már csak azért is, mert ezzel elismerték, hogy ez a majompofájú zsidó különb náluk. Fel kell nézniük rá. Érthetetlen az, hogy ifj. Hegedűs Lóránt -a Jobbik egyik kulcsfigurája- hogy csúszhatott le ebbe a mélységbe azzal, hogy engedélyezte ezt a nevetséges és egyben szégyenletes műveletet az általa vezetett intézményben (ezek után már többé templomnak nem nevezhető épületben).

Az MNA iskolát teremtett

Az MNA húsz éves fennállása alatt sok mindent megoldott, egy életviteli-politikai iskolát teremtett. Hosszú időn keresztül egyedül álltunk a "szélsőjobb" oldalon, dacolva a fennálló liberális hatalommal, így már a puszta létünk is hatalmas eredmény volt. Tagjaink helytállása, és katonás rendünk megteremtette azt a szervezeti rendszert, mely a mai kor hungarizmusának működési keretét jelenti. Vezetésünk kidolgozta az új ideológiai irányvonalat, szintén a kor követelményeinek megfelelően.

Helytállásunk elismerést váltott ki a hazafias gondolkodású magyarokból, és ez a hungarizmus megítélésének javulását eredményezte. Ezt több kisebb új csoportosulás igyekszik kihasználni, hungaristának, vagy nemzeti radikálisnak hirdetve magát. Az, hogy a Jobbik gárdája a mi példánkon született, nem is kérdés. Napjainkban sokasodnak az új, kisebb (zseb)szervezetek, az MNA elgondolásait, működési rendszerét lemásolva, mely igyekezetben alapjába véve semmi kivetni való nincs.

Reagálás a Népszabadság cikkére + a cigánykérdés reális megoldása...

A Népszabadságban újabb írás jelent meg az Arcvonal őszi táboráról. Leszámítva a kötelező elmarasztalásokat, lényegében a tényeknél maradtak. A cikk végén pedig közöltek egy rövid véleményt a Jövőnk.info egyik -átvett- írásából, miszerint a cigányságot ki kellene telepíteni hazánkból. Ezt mint egy elítélendő, és egyedülálló cselekedet ismertették, utalva az Arcvonal radikalizmusára.

Az ilyen népességkitelepítő, vagy népességkicserélő műveleteknek a történelemben számtalan példája van. Legismertebbek közül megemlíthetjük a Pakisztán-India szétválását, amikor több tízmillió ember cserélt hazát.

Habsburg IV. Károlyról és családjáról – a félreértések tisztázása végett

Noha fő célunk a jelen elemzése, kiértékelése, majd ebből a várható jövőre való következtetések levonása, nem szabad elhanyagolnunk történelmi múltunk főbb kérdéseinek tisztázását sem. Napjainkban egyes „nemzeti radikális” körökben újra és újra előkerülnek olyan történelmi témák, amelyekre bizony reagálnunk kell. Hogy ezekből a körökből a naiv, jóindulatú tudatlanság, vagy a szándékos rosszindulat indítja-e útjára a történelmi dezinformációkat, illetve hamis megközelítéseket, azzal itt és most – kivételesen – nem foglalkoznánk. Legújabban Magyarország utolsó koronázott királyáról, Habsburg IV. „Boldog” Károlyról lehet olvasni teljesen indokolatlan dicsérő sorokat. Az előzetes tervek szerint október 24-én még szentmise is lesz érte Dénesfán, restaurációs (visszatérési) kísérletének helyszínén. No comment… Áttekintésünkben egyetlen vezérfonál vezet bennünket: mégpedig az, hogy az adott történelmi személy ténykedése a magyarság életében előnyös, avagy hátrányos következményekkel járt-e. Az összes többi tény és adat bennünket nem érdekel.

Language selection:

Friss hírek

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: emm@arcvonal.org

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info