Hit-Élet

Az első látomás során a megszólított hét gyülekezetről nyerhetünk közelebbi képet. Ezek közül ezúttal az első két gyülekezetnek küldött üzenetet nézzük meg közelebbről. Ennek során felsejlik az a gigantikus küzdelem a sötétség és a világosság erői között, mely már a kezdetektől zajlik.

A Jelenések könyve levélalakban készült, melynek címzettje hét kisázsiai gyülekezet.

Mint előző írásomban említettem, a Jelenések könyve Jézus Krisztus lelepleződése, apokalipsis-e. Jézus maga, mikor köztünk járt, az Atya lelepleződése volt szellemi értelemben. Krisztus megdicsőülését csak a hívők láthatták, ám számukra még a mai napig titok, hogy mekkora hatalom és dicsőség lett az osztályrésze mennybemenetele után Krisztusnak: „… s erről a dicsőségről próbálja a Jelenések könyve a leplet elvonni, hogy a kép ’jelein’, mintegy kormos üvegen által ebbe a fényözönbe betekintsünk.” (Csia, 37.oldal)

XXIII. János pápa parasztcsaládból származott, és élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Kevesebb, mint öt évig volt pápa. Összehívta a II. Vatikáni Zsinatot, amelynek megnyitásakor hangzottak el az alábbi szavak:

„Szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ószövetség idejét múlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást!

János Jelenések könyvének látványossága, izgalmas tartalma könnyen megragadja a fantáziát és további olvasásra serkent. Tudnunk kell, hogy a bibliai könyv győzelemről szól: a kereszténység végső győzelméről, az Egyház végső győzelméről a sötétség felett. Hogy mindezt Krisztus kinyilatkozta és írásos formában ma is rendelkezésünkre áll, óriási erőt adhat nekünk küzdelmeinkben. A most induló cikksorozat a könyvek elemzésére vállalkozik.

Mivel az egyház mint a lelki világért felelős szervezet van jelen a világban, ezért most elsősorban a lelki és nem a világi törvények alá eső bűneit elemeztük. Nyilvánvalóan tehát az egyházat mint a világban lévő szervezetet elemeztük, nem a láthatatlan egyházat.

Az első előadáson annak nyomait próbáltuk megtalálni, hogy az egyházi tanítások egyre erősebb torzulásaiért milyen eszmei áramlatok lehetnek a felelősek, és a jelenkor teológiai irányzatai összehasonlításra kerültek az őskeresztény egyház tanításaival, a hagyománnyal és a Szentírással.

Nem meggondolatlanság-e bárki részéről abban bízni, hogy Krisztus üdvözíti őt, különösen ha nincs semmi jó benne? Nem arrogáns elbizakodottság-e Krisztusban bízni? Nem, barátaim, nem az. A Szent Szellem nagy és nemes műve, hogy az ember meghazudtolhatja minden bűnét, mégis hihet Istenben és pecsétjébe vésheti, hogy Isten igaz, és hihet Jézus vérének tisztító erejében. De hogyan merészel bárki hinni Krisztusban? Ezt kérdezem tőletek. „Nos”, mondja valaki, „én azért kezdtem el hinni Krisztusban, mert úgy éreztem, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennem.” Te egyáltalán nem hiszel Krisztusban. „Nos”, mondja valaki más, „én azt gondoltam, hogy jogom van hinni Krisztusban, mert éreztem valamit.” Neked egyáltalán nem volt jogod hinni Krisztusban, mert ez nem jogosított fel rá.

A hamarosan az egész világra elkövetkezendő ítélet előszelét érezhették sokan, amikor az árvízről készült képeket, filmeket, és az árvíz nyomán kialakult zavaros helyzetet látták. Fosztogatások, betörések, összeomló házak, veszekedések, éhezés, szomjazás és nyomor. Kialakult a káosz, a hatóságok tehetetlenek vagy zavarodottak voltak, az embereken eluralkodott a kétségbeesés vagy a tanácstalanság. Volt, ahol egyszerre volt összefogás és veszekedés, de jobbára a kultúrált viselkedés normáit a feszültség nyomása alatt átlépték, és a jólneveltség mázát áttörte az önzés és az embertelenség. Az emberek hibáztatni és vádolni kezdtek mindent és mindenkit, szomszédokat, hatóságokat, Istent, csak éppen önmagukba nem néztek, hogy miért is jött el az ítélet. És nem tudták, hogy mit is kellene tenniük.

Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk a Szentlélek kitöltéséről, hogy hogyan és miképpen ment végbe a Jeruzsálemi gyülekezetben.

 „1. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának.

  2. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.

"Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik." (Lk 11,13)

A Szentlélek a Szentháromság harmadik személye, az Atyának és Fiúnak Lelke, aki húsvét után 50 napra, ill. a mennybemenetel után tíz napra jött el a tanítványokra és őket apostolokká avatta.

"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol űlnek vala.
És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és űle mindenikre azok közül.
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok." (ApCsel 2, 1-4.)

Az Egyesült Államok Nemzetközi Vallásszabadság Bizottságának (USCIRF) véleménye szerint 13 országban van vallásüldözés, köztük Kínában, Iránban, Szaúd Arábiában. Állításuk szerint ezekben az országokban sértik a vallásszabadságot.

A tanulmány általánosan minden vallás szabadságát vizsgálja, mi nézzük egyelőre csak keresztény szempontból.

Ez a vélemény a mi szempontunk szerint enyhén szólva is nevetséges. Kínában legalább 300 millió keresztény él, vagyis a világ legnagyobb keresztény országa. Emellett az ottani emberek kis közösségekben szerveződnek, a gyülekezetek tanításának lényege a biblia-központú szemléletmód.

Úgy tűnik, a kereszténység elleni fellépés intenzívebbé vált a liberális oldalról. A pápa és más vallási vezetők személyét ért támadások, botrányok egyre hangosabbak, egyre elterjedtebbek. A liberális média vélt vagy valós történeteket kürtöl világgá, amelyek a céljaik szerint lejárató jellegűek.
Nem érthető azonban, hogy a liberalizmus és annak médiája, amely az emberi (pontosabban zsidó) jogokért való álságos küzdelemtől a legsötétebb romlottság reklámozásáig jutott el, mi kivetnivalót talál az általa kiteregetett valóban mocskos ügyekben. Azok a szennylapok, amelyek a legtorzabb aberrációkat reklámozzák napi szinten, és szócsövei a fiatalságot megrontó szabadosságnak, miért támadják ugyanezeket az elfajzásokat?