Gyártó István

A merénylők megsemmisítésére adott parancsot az orosz elnök

Csütörtökön nagy erejű robbantásos merénylet történt Dagesztánban. A merényletben 12 rendőr, tűzoltók, és a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának három munkatársa halt meg. 109 civil, köztük 26 gyerek került kórházba, hatnak kritikus az állapota.

Az áldozatok pontos száma még ismeretlen, a szerte-szét szóródott testrészek alapján genetikai vizsgálattal igyekeznek megállapítani valójában hány halottról van szó.

A merényletet a legaljasabb módon hajtották végre. Egy átvizsgálásra érkezett Lada személygépkocsit elhagyott a vezetője, majd felrobbantotta. A tűzoltók és a rendőrök percek alatt a helyszínre érkeztek. Ekkor következett be az igazi robbantás, egy közelben álló furgont repítettek a levegőbe. Ez ölt meg sok embert, és sebesített meg rengeteg civilt, aki segíteni, vagy bámészkodni érkeztek.

Eközben alternatív hírforrások azt elemezgetik, mennyi köze lehetett a CIA-nak az ügyhöz. Miután az orosz belügyi szervek nyilvánosságra hozták, hogy Soros Györgynek köze volt a csecsen felkelők pénzeléséhez, az is nyilvánvaló, hogy a CIA nyakig benne van az ügyben. A csecsen lázadást A CIA parancsára és annak közreműködésével igyekeznek kiterjeszteni az egész Kaukázusra. Ezek azonban nem lázadók, hanem pénzért dolgozó megfizetett emberek, tehát semmiképpen sem szabadságharcosok, sokkal inkább fizetett ügynökök.

A pénz az úr! De meddig? III. rész

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2010. 04. 22.)

A cionisták szabálytalan előzése abban áll, hogy jól érezve a nagy társadalmi változások közeledtét, az alakuló új eszmék, rendszerek élére próbál állni. Vagy anyagi támogatás révén, vagy úgy, hogy túl akar tenni az adott irányzat legmarkánsabb megjelenítőin is, túlzásokba esve. Ordít ahogy száján kifér, hangosabb, erőszakosabb, törtetőbb bárkinél, kiharcolva a pozíciót, majd a vezető helyek elzsidósításával tönkreteszi azt. (Példa erre a bolsevizmus, melyet a szociális állam iránti általános igényt kifejező valódi szocializmus - a nemzetiszocializmus - torz karikatúrájaként a cionisták hoztak létre).

A pénz az úr! De meddig? II. rész

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2010. 04. 21.)

A cionista erőszakkal unionizált területeken, a gazdasági megroppanás után egy nagyon elhúzódó, hullámzó háborúra kell felkészülni. Érdekérvényesítés egyik és másik oldal felől, melyben a kis nemzetek fognak legtöbbet szenvedni. Ezeken a területeken a pénz jelenlegi fogalma megszűnik. Persze lesz fizetőeszköz, de a folyamat végére az egész jelenlegi rendszer teljesen át fog alakulni, a régi rendszer elemeit maradéktalanul ki fogják törölni. Új szövetségi rendszerek kialakulása szükségszerű, egyrészt vérségi, másrészt történelmi alapon. Európai Unió még a végkifejlet előtt darabjaira hullik.

A pénz az úr! De meddig? I. rész

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2010. 04. 28.)

Összefoglalónk a következő hírekre támaszkodik. A keleti blokk alakulása és a terjeszkedése, Medvegyev kijelentése a keleti blokkal kapcsolatosan, Orbán és Soros György bejelentései.

Bármennyire furcsa is ez, a dolgok összefüggenek. Orbán Viktor tájékoztatta az országot, hogy egy-két hónap, és elfogy az éves költségvetés, nincs pénz, üres a kassza. Még hatalomra sem kerültek, már is kibújt az ígéretek terhe alól. Ilyen kétszínűség láttán kell-e csodálkozni azon, hogy a nemzeti oldal, amely a nemzeti érdekeket legmarkánsabban jeleníti meg Fidesz terrorra készül (még le sem írtam ezeket a sorokat, mikor jött a Lázár törvény híre, de ezt külön cikkben).

Mit üzen október 15-e

Október 15-én vette át Szálasi Ferenc az erkölcsileg elbukott, hazaárulóvá lecsúszott Hortytól a hatalmat, melyet a többpárti Országgyűlés novemberi Határozatával szentesített. A kommunizmus, majd a liberális demokrácia tudatos félremagyarázása ellenére, a hatalomátvétel teljesen alkotmányos és jogkövető volt. Ezt a Magyar Királyi Kúria akkori elnökének az emlékirata világosan kinyilvánítja.

Üzenhetne a mai ember számára sok mindent a hatalomátvétel utáni rendelkezések sokasága. A pimasz úri címek, mint a grófi, bárói és a tekintetes, méltóságos, nagyságos, kegyelmes eltörlése. A felsőoktatási intézmények megnyitása az egyszerű néprétegek előtt, különös tekintettel a tiszti iskolákra, és a rengeteg szociális rendelkezés. Sajnos a történelem vihara elsodorta, mielőtt kibontakozhatott volna.

A grúz elnök ellenfelére akadt

Grúziában 2012-ben lesznek a választások, éppúgy, mint Oroszországban is. A jelenlegi elnök, aki a cionista hatalmakat, főleg a francia és izraeli érdekeket, valamint az USA katonai érdekeit maximálisan kiszolgálja, most emberére akadt. A leendő ellenfele egy bizonyos Bidzina (Boris) Ivanishvili.

Ivanishvili egy milliárdos, aki vagyonát Oroszországban szedte össze. Ott az oligarchák között tartják számon, vagyona az orosz listán a 25. helyen áll (5.5 milliárd dollár). Ivanishvili a héten jelentette be a sajtónak, hogy indulni kíván az elnökválasztáson. Ezidáig azonban pártja nincsen. Az elnökjelölt nagyon megküzd azért, hogy a politikai színtérre léphessen.

Ivanishvili pár éve tért haza Oroszországból. Kezdetben, mint az elnök támogatója lépett fel, de az elnök nem azt az irányvonalat képviselte, amelyre Ivanishvili számított. Mivel neki Oroszországban voltak nagyon komoly érdekeltségei, ezért szerette volna, hogy az akkor új elnök Szaakasvili jobban Oroszország felé fordul. Az új elnök azonban teljesen hátat fordított Moszkvának, sőt kifejezetten szembehelyezkedett azzal, az országot pedig teljességgel kiszolgáltatta a nyugati (cionista) érdekeknek. A két ember között a viszony kezdett megromlani. Szaakasvili megpróbálta tönkretenni kezdeti támogatóját, viszont Ivanshvili bevételei még Oroszországból származtak, ahol nem lehetett utolérni.

A pénz az úr! De meddig? I.-II.-III.-IV. rész

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2010.04.28.)

I. rész

Összefoglalónk a következő hírekre támaszkodik. A keleti blokk alakulása és a terjeszkedése, Medvegyev kijelentése a keleti blokkal kapcsolatosan, Orbán és Soros György bejelentései.

Bármennyire furcsa is ez, a dolgok összefüggenek. Orbán Viktor tájékoztatta az országot, hogy egy-két hónap, és elfogy az éves költségvetés, nincs pénz, üres a kassza.

A választások feleslegességéről

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2009.05.10.)

Gondolkodjatok el magyar testvéreim ezen a pár soron. A fokozódó politikai helyzet miatt várható (és kikerülhetetlen) a szervezetek rendeződése. Ez azt jelenti, hogy minden kicsi, pár tagot tömörítő szervezetnek, be KELL tagozódnia valahová. A nagyobbak pedig dac, érdek, vagy eszmei szövetségekbe fognak szerveződni. Ez a folyamat szemmel látható. Főleg az interneten jelen lévő különböző portálok, fórumok, híroldalak esetében, és ugyan ez vonatkozik a szervezetek világára is. Hogy ki milyen szempontok alapján választ, ez már lényegi kérdés. Az „igényesebb” emberek eszmei - ideológiai igény alapján sorolnak be egy –egy szervezet mögé. Esetünkben a hungarista ideológia szimpatikus számukra. Vannak akik a nyílt utcai ellenállást sürgetik, mert nem tudják befizetni a számlát, nem látják át a folyamatokat, vagy egyszerűen a (huligán jellem)rombolás készteti őket erre. Vannak, akik pedig ideológia, fellépés, erő, hiányában a demokratikus megoldást választják. Ők vannak a legtöbben, mégis ők a legvakabb, legszerencsétlenebb társaság.

Amire készülni kell!

(A Jövőnk.info-n megjelent: 2009.12.09.)

Nem kívánok a jelen kormányváltozásokkal és napi politikai változásokkal foglalkozni, mert a nemzet és a jövőnk szempontjából semmi jelentősége nincs már. Múlt időben beszélhetünk róluk, még akkor is, ha 1-2 évig a helyükön lehetnek. A történelem forgatagában ez az idő olyan jelentéktelen, hogy kár rápazarolni a drága energiáinkat. Sok levelet, kérdést kapunk arról, hogy értjük azt, hogy eljön a vér és a vas ideje. Sokaknak ez sejtelmes próféciának tűnik, pedig nem az. Csak a történelmi tapasztalatokat és tanítóink tudását kell alapul venni, és ezekből egyszerű, világos következtetéseket lehet levonni. Nem percre pontosan megjósolni, hiszen vannak befolyásoló tényezők, de a folyamatok mindenképpen láthatóak.

Szíriában védik az államot

Szíriában a külső lázításra tovább folynak a megmozdulások. Miután kiderült, hogy az egész felfordulást Izraelből szervezik, a hatalom mint külső beavatkozást felszámolta az akkori csoportokat. Más városokban viszont újra gyülekeztek a tüntetők.

Amiért nem ünnepeljük a nőnapot

Március 8-án a nőket ünneplik világszerte. Ezt a napot így is hívják: Nemzetközi Nőnap. Mi ezt a napot nem tartjuk ünnepnapnak és nem is ünnepeljük meg.

Egy részről, semmit sem ünneplünk azért, mert van. Teljesen lényegtelen, hogy az Isten mit adott egy ember lába közé. Attól még lehet természetellenes fajtalankodó (homokos), aberrált, deviáns, vagy bármi. Tehát a puszta lét nem ünnepelni való. Csak akkor válik azzá, mikor Isteni küldetését teljesíti. Másrészről a lány, vagy hölgy akkor válik nővé mikor feleség lesz, és akkor teljesíti Isten által elrendelt küldetését, mikor anyává válik.

Supermani a hrdinovia ľudových povestí

Neviem, koľko ľudí si všimlo vývoj rozprávok z minulých desaťročí. Filmový priemysel chrlí hrdinov. Ale...

Hrdinovia amerického filmového priemyslu vznikli väčšinou v období vojny alebo v povojnovom období ako invázia komiksových figúr (Hulk, Superman, Spiderman, Transformers atď.). Títo hrdinovia okrem toho, že vykonávajú obrovské činy, vyznačujú sa jednou všeobecnou vlastnosťou. Všetci majú nadľudské schopnosti, sú akísi vyvolení. A tu sme sa dostali ku skrytému obsahu! K otázke vyvolenosti.

Celé stáročia nás učia, že Židia sú vyvoleným národom. V každom prípade sa tu kladie dôraz na vyvolenosť. Z tohoto hľadiska si položme znovu otázku: akí sú títo rozprávkoví hrdinovia? V prvom rade majú nadľudské vlastnosti, týmto sú vyvolení na záchranu sveta. Vzbudzujú teda v nič netušiacich ľuďoch podvedomé pocity, že vyvolení sú povolaní riadiť svet a riešiť všetky jeho neduhy. V dôsledku pôsobenia svetových médií „vieme“, alebo sa patrí vedieť, že vyvoleným národom sú Židia. A vyvolení vždy majú utajené alebo menej utajené nadľudské schopnosti. Židovstvo teda disponuje nadľudskými schopnosťami a je vyvolené, preto musí riadiť svet (to, kto ho vyvolil a na čo, teraz nerozoberajme, k tomu poznamenávame len toľko, že keď ich vyvolil boh Židov, nás to nezaujíma takisto, ako keď sa vyvolili sami, nech už na hocičo.)

Oroszország szerint újra kiélesedhet az űrháborús kérdés

Oroszország egyik katonai műholdja titokzatos módon pályát vesztett, és most már menthetetlenül süllyed a megsemmisülés felé. A műholdat a hónap elején akarták pályára állítani, és feladata a hadászati rakéták célpontjainak három dimenziós felderítése. A műhold a legmodernebb technikákat rejtette. A szállító rakéta a műhold kirakása után a műholddal együtt eltűnt a képernyőkről, majd később újra feltűnt, de akkor már menthetetlen volt. A politikai vezetés parancsára azonnal vizsgáló bizottságot hoztak létre.

Szupermenek, és a népmesék hősei

Nem tudom hány embernek tűnt fel az elmúlt évtizedek meséinek alakulása. A filmipar ontja magából a hősöket. De...

Az amerikai filmipar hősei legnagyobbrészt a háború időszakában született, valamint a háború óta eltelt időben megszületett képregényhősöket ontja magából (Hulk, Superman, Pókember, Transformers, stb.). Ezek a hősök azon kívül, hogy hatalmas tetteket hajtanak végre, rendelkeznek egy általánosítható tulajdonsággal. Mindegyik emberfeletti képességekkel rendelkezik, amolyan kiválasztott. És itt értünk el a rejtett tartalomhoz! A kiválasztottság kérdése.

Az izraeli nagykövetség elmenekült Egyiptomból

Az egyiptomi lázadások nem csillapodnak, komoly összecsapások alakultak ki, több rendőr átállt a forradalom oldalára. Alexandriában 23 ember halt meg egy nap leforgása alatt.

Az izraeli nagykövetség felett helikopterek jelentek meg, és kimenekítették a nagykövetség dolgozóit egy katonai légibázisra, ahonnan Tel-Avivba távoztak. A gyors mentőakciót azután hajtották végre, hogy tüntetők nagy csoportja vette körül a nagykövetség épületét, és kővel dobálták azt.

Erre azután került sor, hogy az egyik izraeli politikai képviselő erősebb fellépésre szólította fel az egyiptomi politikai vezetést, magyarul verje le fegyverrel a forradalmat.

Escape into war or at least into chaos

North-Korea shoots South-Korea. 120 heavy artillery projectiles banged supposedly and four men died. This much were the news shortly. One day after the zionist incitement begins against North-Korea. Nobody is interested in the real facts. The news is not about that this year South-Korea kept 11 field exercises with the USA but North-Korea kept only one common practice with the Russian and Chinese fleet.

It is craziness to compare the northern and the southern army, because North-Korea practices with the traditional Soviet combined arms sample, but South-Korea prefer the rapid reaction military force. There are so many example that it is possible to use both well. The storming of Iraq is the example of the rapid reaction war because the country managed to occupy under a couple of weeks (it is not significant now that it has been under embargo in the last 10 years, or what is going on now, just the fall of the government is interesting now). The distinguished example of the Soviet sample is the Georgian-Russian conflict. Russian military force with an alike staff number destroyed the Georgian army with more modern equipment and it took only 4 days. So it is possible to use both, and both may be expedient.

Nincs békülés Venezuela és az USA között

A két ország között akkor szakadt meg végérvényesen a kapcsolat, mikor a tavalyi évben az USA megvádolta Venezuelát, hogy terrorista csoportokat támogat. Caracas felszólította az USA-t, hogy a szájjártatás mellé mutasson bizonyítékokat is, de azok persze nem voltak. Éppen ezért Hugo Chavez elnök az akkori amerikai küldöttől, Larry Palmertől azt várta, kiáll Venezuela mellett, de nem tette. Ezért Venezuela elnöke elkergette, és megszakadtak a kapcsolatok.

Obama tisztában van vele, hogy hatalmas pénzektől esnek el a venezuelai olajkitermelés miatt, valamint hatalmas az USA dél-amerikai presztízsvesztesége. Vissza kívánta küldeni a volt nagykövetét, de Venezuela visszautasította. Chavez elnök inkább elviccelte a dolgot, amiből arra lehet következtetni, nem bízik benne, hogy az USA-ból bármi jó jöhetne.

Kína titokban kifejlesztette az 5. generációs vadászgépét

A kilencvenes évek közepén az Egyesült Államok elsőként fejlesztette repülőképessé az ötödik generációs vadászrepülőgépet. Ebben az időben a felbomlott Szovjetunió éppen a jelcini mély álmát aludta, félretéve megannyi fejlesztést. Az F-22 és az F-35 volt a két első rendszerbe állított ilyen repülőgép.

Tegyünk egy pillanatra kitérőt, mit is jelent az ötödik generációs repülő, mert sokak csak olvassák, de fogalmuk sincs róla, mitől valahányadik generációs egy repülő.

Irán megvívja a "puha háborút" is

Irán magas rangú katonai vezetője, Masoud Jazery dandártábornok figyelmeztetett a háború fenyegetése mellett a másik veszélyre, a "puha háborúra". A puha háborúra a politikai háborút érti, amely a médiákban, a politikai körökben folyik.

Ahogy mondta, a Forradalmi Irán két szuperhatalommal szemben állta meg a helyét a puha háborúban, és két háborúban nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

A mostani "puha háborút" is meg fogják vívni, és meg is nyerik, mert ha nem, az a mai Irán pusztulását okozná. Eredményeikért, hitükért, a tiszta Iránért mindenre hajlandóak, és helyt fognak állni, akár háborúban, akár "puha háborúban" való helytállásra kényszerít a sors.

Putyin továbbra sem bízik az USA-ban

Az év első napján beszélgetett Vlagyimír Putyin az orosz média képviselőivel. Kérdésekre válaszolt a riportereknek. Az egyik kérdés arra vonatkozott, a most ratifikált START szerzőség után megbízik-e az USA-ban. Erre annyit mondott: javul, javul a helyzet, de messze vagyunk még a bizalomtól.

A másik lényeges kérdés Medvegyev elnökre, és a 2012-es választásokra vonatkozott. Erre Putyin miniszterelnök annyit válaszolt, korai még ezen rágódni, de mindenképpen közösen döntenek a választásokon való indulásról.

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info