Nem nemzeti, hungarista!
Nekünk hungaristáknak szokásunk nevükön nevezni a dolgokat. A zsidót zsidónak, még akkor is, ha nemzetiszínbe tekeri magát. Továbbá nem tűrjük a megalkuvást, nem megyünk el szó nélkül a messziről bűzlő dolgok mellett, és nem nézzük jó szemmel, ha a számunkra fontos értékeket a legocsmányabb mocsokkal vegyítik össze. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a nemzeti gondolatot ’józsidók’ képviseljék, de azt is, hogy a nemzeti ellenállás sorai tele legyenek buzeránsokkal, cigányokkal, alkoholistákkal, drogosokkal és bűnözőkkel.
A hadosztály felállításának gondolata egy időben vetődött fel a már tárgyalt 23. SS hadosztályéval. Az illetékesek mindezt a bácskai, illetve baranyai és tolna megyei németség, valamint magyar önkéntesek csatasorba állításával kívánták véghezvinni. A felállítás körüli gyakorlati tevékenység a 23. SS-Hadosztály feloszlatásával (lásd előző számunkban) kezdődött meg, így a 31-esek tényleges „bejegyzése” 1944. október 1-re datálódik.*1 A horvátoktól átvett, illetőleg megkapott hadfelszerelés és a már meglévő sorozott emberanyag, három gránátosezred, az SS-Grenadier-Regiment 78, 79, 80, egy tüzérezred, az SS-Freiwilligen-Artillerie-Regiment 31 és egy lövészzászlóalj, az SS-Freiwilligen-Füsilierbatallion 31 felállítását tette lehetővé. 
Az immár ötödik éve dúló nagy világégés a zsidókérdés történetében is új korszakot fog megnyitni. A világ népeinek harca a közéjük nyomuló zsidóság ellen többezeréves múltra tekint vissza. Mióta a zsidók felbukkantak a történelem homályából, azóta tart ez a végzetes viaskodás. A faji alkat, a fajtaösszetétel mélyén gyökerező örök ellentét állította szembe egymással a zsidókat és a többi népeket. De bármily nagy veszélyt is jelent a zsidóság a többi népekre, mindaddig, amíg a káros és veszélyes hatások ellen ösztönösen vagy tudatosan védekeztek, nem kellett súlyosabb következményektől tartani. A gettóba bezárkózott zsidóság bármennyire káros gazdasági és társadalmi tevékenységet fejtett ki, mégiscsak elkülönített életet élt, és állandóan ellenőrzés alatt állott.
Rövid idő multán ötödik évtizedébe lép a forrongó, nyugtalan XX. Század, s ki tudná előre, hogy mit hoznak a gyötrődő emberiség számára a negyvenes évek? Népek, nemzetek, társadalmak válságokon, megrázkódtatásokon, véres kirobbanásokon keresztül keresik a maguk számára a kibontakozás útját. S nekünk, magyar embernek alaposan kijutott a véres kirobbanásokból is. Csaknem háromnegyedmillió, világháborús hősi halott jelzi az örök magyar tragédiák évezredes útját, csaknem háromnegyedmillió magyar férfi, aki nem tudott többé apa lenni, mert nászágy helyett tömegsírok mélyére fektette be őket a végzet. Egy évezred alatt fölösen, olyan adakozó bőséggel, annyi könnyelműséggel folyattuk el a magyar vért, s pazaroltunk annyi építő energiát, hogy most már igazán ideje lenne egy kicsit a magunk lelkébe is nézni és számvetést csinálni, hogy vajon maradt – e még a mások számára adakoznivalónk, vagy célszerű lenne már behúzódni az egészséges népi önzés bástyái mögé, ahonnan nem csalogat ki semmiféle szirénhang…
