Oroszország a rajtnál

Oroszország igényt tart arra, hogy a világ egyik új gazdasági központjává váljon, jelentette ki Vlagyimir Putyin miniszterelnök az "Oroszország-2012" befektetési fórumon, amelyre Moszkvába jöttek vezető orosz és külföldi szakértők.

A kormányfő szerint ez a cél elérhető nemcsak új technológiák és innovációk meghonosítása révén, elősegítheti ezt az üzleti kultúrának és az oktatási rendszernek megváltoztatása is. „Az elkövetkező évtizedek nagy kihívások, kockázatok és transzformációk korszaka lesz. Ennek eredményeképpen elkerülhetetlenül megjelennek új gazdasági központok a világon, és biztos vagyok benne, hogy egyikük Oroszország lesz," mondta a miniszterelnök.

- Nyilvánvaló, hogy más lesz a világ. Ha történelmi kategóriákkal megmérjük a történteket, akkor úgy tűnik, hogy végéhez közeledik az az öt évszázados korszak, amikor néhány ország dominált a politikában, a gazdaságban és a pénzügyekben. A globális növekedés fő központjai a feltételes történelmi Nyugat határain kívülre helyeződnek át. Kialakult egy illúzió, mely szerint lehet gazdagodni és fogyasztani, nem gondolva a hatékonyságra és a versenyképességre, hogy fejlődés nélkül is lesz növekedés, hogy lehet adósságból élni. Tulajdonképpen, így is volt.

Vlagyimir Putyin úgy véli, hogy fennáll a soron következő globális recesszió kockázata, egy új modell megjelenése viszont sok időt igényel. Véleménye szerint a helyzet fejlődésének két lehetséges változata létezik: az első esetben kardinális megoldások nélkül csak kiéleződnek a problémák – mind nemzeti, mind pedig nemzetközi szinten. Pozitív forgatókönyv esetén lemondanak a „buborékok gazdaságáról”, és visszatérnek a reális politikához, amely nem derivatívákat, hanem munkahelyeket hoz létre. A miniszterelnök megjegyezte, hogy Oroszországnak saját nemzeti problémáit kell megoldania globális transzformáció kontextusában, figyelembe véve, hogy a gazdasági válság tartóssá vált a világon. De az országnak megvan történelmi esélye: gyökeres modernizálás céljából fel kell használnia természetes előnyeit. Világszerte Oroszországot piacgazdasággal rendelkező államnak tekintik.

Vlagyimir Putyin emlékeztetett rá, hogy ma komoly lépéseket tesznek a gazdasági modell változtatása érdekében. Tervben van több millió új munkahely létrehozása a nem olajipari ágazatokban. Realizálják a korrupcióellenes intézkedések csomagját. A közeljövőben bevezetünk egy biztost, aki minden vállalkozó – nemcsak külföldi befektetők – érdekeinek védelmével foglakozik majd. Orosz vállalati jogszabályokat összhangba kell hozni vezető európai országok törvénykönyvével.

Február 3-án az "Oroszország - 2012" fórum folytatja munkáját.

ruvr.ru

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info