Ez van! Ezt elk..tátok!

Két nappal ezelőtt tettük fel a hírt, hogy a holokauszt törvény megfogalmazása egyértelműen hatálytalanítja a törvényt. Ezt nem lehet se ki, se megmagyarázni. Elrontottátok, most szépen álljatok ki, és valljátok be végre egyszer, hogy: uraim hibáztunk.

Nincs jogász, ügyvéd, aki ez meg tudná magyarázni. Ezt a törvényt újra meg kell szavaznotok, ha tetszik, ha nem. Persze majd akkor, ha felállt az új kormány, és kezdheti a működését ezzel a dicső tettel. Szép kezdés lesz.

Hiába a bizonyítvány magyarázgatása, mint tudjuk, csak a bukott bizonyítvány kell magyarázni.

Persze mi tisztában vagyunk vele, hogy becstelenek, hazugok, gerinctelenek vagytok, vagyis nem várunk semmit. Diktatúra van, tehát azt is tudjuk, hogy azt csináltok, amit akartok… még.

Gyártó István – Jövőnk.info

 


Megjegyzés:

Tisztelt Olvasók!

Köszönjük az észrevételeket és a magyarázatokat a törvénnyel kapcsolatban. Nem kell több olvasónknak felhívni a figyelmünket arra, hogy magyarázta ki a jogászuk a dolgot. DE…

A hiba az hiba. Mindegy, hogy ezzel a figyelemfelkeltéssel nem értünk el semmit, a hibára felhívtuk a figyelmet. Több nyelvtanár, és nyelvtantanárnő nézte meg a szöveget, és értelmezte. A magyar nyelv használata szerint az a logikus, amit leírtunk. Azt viszont tudjuk, hogy bármilyen hibát, és bármekkorát követnek el, mindent megmagyaráznak. (A jó magyar állampolgárok meg el is hiszik.) A törvényt alig tudták átverekedni, senki ne gondolja, hogy hatálytalanítják. De nekünk, éppúgy mint a tényői, vagy más esetben nem az a dolgunk, hogy megoldjunk, nyomozzunk, hanem az, hogy felhívjuk a figyelmet a hibára, az elhallgatott dolgokra.

Ha valaki még ezek után is hisz a demokráciában?!....

Language selection:

Támogatás

Kövess minket!

Jézus a tanítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info