Hozzá kell tennünk: meglehetősen "egyedi" és fiktív, német interpretációról van szó. 'A határ' ('Die Grenze') című kétrészes filmet a SAT1 német tv-csatornán mutatták be hétfőn és kedden.
A történet egy gazdasági válság kellős közepén játszódik. Világszerte terrormerényleteket hajtanak végre olajfinomítók ellen, Németországban káosz uralkodik. Hiány van benzinből, olajból és élelmiszerből, a munkanéküliség gyorsan növekszik, akárcsak a szegények és a gazdagok közti ellentétek. Mecklenburg-Vorpommern tartományban a jobb- és baloldali pártok a válságot a választási kampányukhoz használják ki, a meglévő kormány egyre inkább elveszti befolyását. A szélsőjobboldali DNS párt, élén karizmatikus vezetőjével, egyre népszerűbb lesz, a tömegek az ő oldalán állnak. Fennáll a veszélye annak, hogy ha a DNS megnyeri a választásokat, a tartományt önálló állammá kiáltja ki. A kormány válságstábja a a polgárháborús állapotokra tekintettel a 'kisebbik rosszat' választja és a szélsőbaloldali pártot támogatja a DNS ellenében, annak ellenére, hogy a szélsőbaloldaliak szintén szakadár terveket szövögetnek. a film "természetesen" az áldott jó kommunisták győzelmével végződik, akik kikiáltják a 'Mecklenburg-Vorpommern Demokratikus Szocialista Köztársaságot'.
A 160.000 eurós állami támogatással készült filmtől nem is lehetne mást várni. A filmmel az Altermedia Deutschland is foglalkozik, felhívja a figyelmet arra, hogy a korrupt rendszer, mely nem mellékesen az egész káosznak az okozója, egy fikarcnyival sem jobb, mint a filmben bemutatott ellenségei. A filmben a kormány marad is a helyén, mégha ez az ország egységébe is kerül. Az ördögi az egészben persze az, hogy a rendszer a valóságban is úgy működik, mint a filmben, sok mozzanat nem is kitaláció, bár a film ezt sugallja. Elég csak a hatalom piszkos játékaira gondolni, melyeket a politikai ellenfeleinek a kikapcsolására használ. Az Altermedia megjegyzi továbbá, hogy az egész mostani választási rendszer színjáték csupán, hiszen a jelöltek jelenleg is csak azok lehetnek, akiket állami szinten engedélyeznek, ennek megfelelően kiszámítható a részvétel is.


Jövőnk kommentár:
A film a fentieken kívül újabb példája annak, mennyire kétségbeesetten próbálja a rendszer a süllyedő hajóját egy irányban tartani Németországban is és azt sulykolni minden lehetséges módon: "Csak azért is!". A primitív, nemzeti gondolkodás elleni propagandáról nem is beszélve. De a hajó már süllyed és csak idő kérdése, meddig bírja. Ez az idegesség valahol tettenérhető az egész, film körül csapott felhajtásban is. A film honlapján például az "érdeklődő" teszteket tölthet ki, melyek megmondják, hogy a filmben felvázolt helyzetben valószínűleg melyik oldal szimpatizánsa lenne. Sőt, a film mindkét részét ingyenesen meg lehet nézni a SAT1 honlapjáról, számos kisfilmmel egyetemben, melyet a filmhez készítettek. A filmben egyébként olyan híres német színészek is szerepelnek, mint Benno Fürmann, vagy Thomas Kretschmann. A sok hűhó ellenére a filmek nézettsége nem volt látványosan kiugró, mégis sok fiatal nézte meg.
A legfontosabb talán annak meglátása, hogy egy lehetséges összeomlás nem csupán nemzeti körökben beszédtéma. Más kérdés persze, hogy ezt milyen eltorzított módon engedi tálalni a még fennálló rendszer...
Összeállította: Németh Krisztián - Jövőnk.info
Források:
Altermedia Deutschland
Die Grenze

