Fáj az igazság?

Születésünk pillanatától kezdve egy meghatározhatatlan, megfoghatatlan mégis makulátlanul tökéletes egység kap helyet agyunk tudat alatti részében: a lélek.

Benne van minden, amitől az ember emberként viselkedhet (-ne). Kódolva van benne a Teremtés titka, a jó és rossz, igaz és hamis közti döntés képessége, az ember és a természet, a test és a lélek harmóniájának titkai. Mint az ember "használati utasítása". Ha azt mondom: én, te, ő; erre a láthatatlan dologra gondolok. És az emberiség kálváriája itt kezdődött...

" Hiszem ha látom!" " Igazsággal nem tudom etetni a gyermekeimet." A végtelenségig sorolhatnánk az ehhez hasonló megnyilvánulásokat, amelyek mind azt hivatottak kifejezni, hogy láthatatlan alapokra nem lehet építkezni és az igazság, hazaszeretet, Isten, erkölcs, rend mind-mind puszta szavak, álomvilágban élő szerencsétlenek utópisztikus agyszüleményei, mert hisz az ÉLET az más.

Számtalan esetben végződtek úgy beszélgetéseim, hogy beszélgetőpartnerem - butaságának vagy meggyőződésének hangot adva - érvelések híján fellengzősen csak annyit mondott: Majd az ÉLET megtanít.

Amit ezen "ember"-társaim ÉLET-nek neveznek, az nem más, mint az a mérhetetlen szenny, mocsok erkölcstelenség és hazugság, amelyből már oly sokan hatalmas várakat, birodalmakat emeltek maguk köré betemetve ezzel azt a megfoghatatlan valamit, amelyet már rég elfelejtettek, vagy talán soha nem is tudtak létezéséről. Ha néha-néha a hatalmas súly alatt roskadozó lélek érzelmek útján jelet küld magáról a mélyből, mint ahogyan egy szunnyadó vulkán olykor megrázkódik, az ÉLET edzette ember azonnal megtagadja azt, és buzgón, pironkodó arccal keres valamit, amivel betömheti a rést, amelyen át az érzelem felszínre tört.

Megtévesztett halandók, nácizók, fasisztázók, élenjáró liberalisták, akik a hazugság-szemétdombotok tetején kukorékoltok! Nem "felejtettetek" valamit a kupac alatt? Nem féltek, hogy az egyre növekvő teher alatt a feszültség akkorára nő, hogy utat talál magának? Vagy úgy gondoljátok, majd azokat a repedéseket is betömhetitek egy kis "Holokauszt-pasztával", vagy "Szeptembertizenegy-ragasztóval" ? Kisemberek, munkások, pékek, tanárok, szülők, akik gyermekeiteket nem igazsággal, hanem ezzel a felhalmozott szellemi szeméttel etetitek, nem érzitek, hogy büdös van? Nem gondoljátok, hogy a lelketekre férne egy alapos fürdés, és a ti kötelességetek lenne a gyermekeitek lelkét is tisztára mosni, amíg nem képvisel nagy súlyt a rárakódott hazugság, amit ti egyszerűen ÉLET- nek neveztek?

Bár néha látszólag csak ártatlan gőzpamacsokat ereget magából, a tűzhányó mélyén hatalmas erő készülődik. Nem, ne féljetek, nem a Hungarizmus az, ami utat tör magának, hanem a Teremtő Erő.

A Hungarizmus nem más, mint a Teremtés törvényeit tisztelők egysége. Nem a Hungarizmus indítja el a robbanást, hanem a világra halmozódott romlás súlya alatt egyre növekvő feszültség.

A robbanás - ha tetszik, ha nem - be fog következni, bekövetkezne akkor is, ha Hungarizmus nem létezett volna soha. A Teremtés törvényeit senki nem áshatja el, erejét senki nem foghatja vissza.

Megtévesztett halandók, nácizók, fasisztázók, élenjáró liberalisták, akik a hazugság - szemétdombotok tetején kukorékoltok! Féltek a Hungarizmustól? Magatoktól féljetek, mert a keresztfátokat ti magatok ácsoltátok össze, ti hordjátok egyre kétségbeesettebben a Teremtés robbanótöltete köré a szemetet, a hazugság repeszeit, hogy létét eltakarni, titkolni próbáljátok! Kisemberek, munkások, pékek, tanárok, szülők, akik gyermekeiteket nem igazsággal, hanem ezzel a felhalmozott szellemi szeméttel etetitek! Amikor már hallani lehet a morajlást, késő lesz keresgélni a rég elvesztett " használati utasítást"! Fáj az igazság? Az igazság csak a kezdetektől létező, elfojtott robbanótöltet! Amikor bekövetkezik az elkerülhetetlen, a mérhetetlen sok hazugság-repesz szaggatja darabokra szennyes hazugságváraitokat! Mint a vulkánkitörés forrongó lávája, úgy égeti el a liberalizmus fertőjét!

Meggyőződésem, hogy a magyar a feladatra kiválasztott nemzet. A feladatát felismerő tiszta lelkek otthona pedig a Hungarizmus. Ha a Hungarizmus kiállja a próbát, az elkerülhetetlen után csak a tiszta lelkek maradnak fenn. Ha a Hungarizmus elbukna az a totális megsemmisülés, az előjel nélküli világvége lesz.

Az én lelkem bár nem hófehér - elkövetett hibáim foltokat hagytak maguk után - de tiszta. Úgy érzem, otthonra találtam.

Gyöngyössy László - Jövőnk.info

Language selection:

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: emm@arcvonal.org

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info