Égi őrszemek

A világ jelentősebb haderői az elmúlt 8-10 év során különösen nagy figyelmet fordítottak a pilótanélküli repülőgépek fejlesztésének és gyártásának, továbbá a hozzá köthető infrastruktúra, valamint a bevetések során alkalmazandó harceljárások fejlesztésére. De mire is jók ezek az eszközök? A műholdas megfigyelés igen komplex dolog, nagy technikai apparátust és jó néhány ember összehangolt munkáját igényli, ráadásul mire a harcoló csapathoz eljut a kért információ, már lehet, hogy nem is aktuális. Nem beszélve arról, hogy a célterület felett a szükséges időpontban nem mindig tartózkodik műhold. Ezen probléma kiküszöbölésére találták ki az U 2-es, majd később az SR-71-es felderítő repülőgépeket.

Kiépített repülőterekről a fent említett két gép a parancskiadástól számított pár percen belül már fel is szállhatott, de időbe telt, mire eljutottak a célterület fölé, elvégezték a feladatott, majd visszatértek a bázisra, ahol csak ezután kezdődhetett a megszerzett információk kiértékelése. Napjaink háborús konfliktusaiban, a reguláris hadseregek számára létfontosságúvá vált az „üss és fuss” taktikát alkalmazó gerilla csapatokkal szemben a valós időben történő felderítés. Egy közúton haladó gépjármű konvoj igazi csemege, a lesben álló, vállról indítható rakétákkal jól felszerelt gerilla csapat számára.

Az ellenük való védekezés egyetlen lehetséges formája – az előbb említett konvoj példa esetén – ha a menetoszlop előtti útszakaszt folyamatosan figyelik, és előre felkészülnek egy esetleges támadásra.

És itt jön a képbe a pilótanélküli repülőgép. Méreteit tekintve létezik a kézből indítható – ahogy a gyerekek a papírrepülőt, úgy indítják útjára -, platformról bevethető – ezt katapulttal indítják jármű platóról vagy állványról -, illetve a kiépített repteret igénylő változat. A repülőgépet irányító „pilóta” egy számítógép előtt ül, kezében joystickkal, meg néhány kapcsolópanellal körülvéve, egy szobában, valahol a front közelében.

Bevetési időkorlátjaikat tekintve, a pilótanélküli gépek 1-2 órás bevetésektől kezdve akár több napos repüléseket is végre tudnak hajtani leszállás nélkül, persze ez típusfüggő. Meghajtásukról kisebb, kézi indítású típusoknál akkumulátor és légcsavar, nagyobbaknál robbanómotor és légcsavar, a legnagyobbaknál sugárhajtómű gondoskodik.

Radarkeresztmetszetük igen kicsi, ha nem hordoznak külső függesztményként egy-két bombát, akkor elég nehezen észlelhetőek. Felderítő eszközeik igen kifinomultak, vizuálisan bármilyen napszakban képesek több kilométer magasból is kitűnő minőségű képet adni akár egy doboz gyufáról is. Azonban sűrű ködben vagy esőben lejjebb kell ereszkedniük, és ilyenkor csak a hőkamerájukkal látnak, azzal sem távolra.  Csapásmérő képességeiket tekintve elterjedőben vannak a rakétával és kisebb bombákkal felszerelhető típusok, amelyek már jó pár sikeres bevetést tudhatnak maguk mögött. Az alkalmazott fegyverek listája egyelőre nem túl hosszú, önvédelemre hőkövető keresőfejjel ellátott rakétákat, páncélozott és élőerő ellen irányított rakéták és bombák hordozására alkalmasak.

A pilótanélküli repülőgép fegyvernem területén eddig Izraelnek és Amerikának sikerült maradandót alkotnia, az európai és más gyártók hasonló termékei még nem számítanak ellenfélnek a fegyverbeszerzési tendereken. Oroszország is gőzerővel fejleszti saját gépét (a Dozor-3-ast), ám Zelin vezérezredes, az orosz légierő főparancsnoka egy sajtótájékoztatón igen lesújtóan nyilatkozott a gép képességeiről. Ezt látszik alátámasztani az a tény, miszerint Oroszország 53 millió dollár értékben 12 darab pilótanélküli repülőgépet vásárol(t) Izraeltől. (Nem titkolt szándékuk, hogy a megvásárolt gépekből néhány darabot „tanulmányozás” céljára használjanak fel.)

A pilótanélküli felderítő repülők és a kezelőszemélyzet rádión, vagy műholdon keresztül kommunikálnak egymással. Előfordult – nagyon sokszor – hogy a felbocsátott géppel megszakadt a kapcsolat, ilyenkor a repülő eszköz automatikusan visszafordul, és megkeresi azt a pontot, ahol még „megvolt a jel”. De az is lehetséges, hogy ilyen esetben robotpilótájával lerepüli az előre beállított útvonalat, majd visszatér a bázisra, ahol addig remélhetőleg helyre tudják állítani a kapcsolatot, ugyanis automatikus leszállásra nem képesek.

Megtörtént olyan eset Afganisztánban, hogy a géppel megszakadt a kapcsolat, és többszöri próbálkozásra sem sikerült visszaszerezni a földi személyzetnek az irányítást. A beprogramozott útvonal helyett a robotpilóta a „saját feje” után ment, egyenesen Kína felé… Elfogására egy F-15-ös repülőgépet küldtek, ami épphogy utolérte, és meg tudta semmisíteni, mielőtt a csúcstechnológiával felszerelt repülőeszköz átlépte volna a határt…

Létezik egy orosz fejlesztésű, kereskedelmi forgalomban kapható (26$-os) szoftver, aminek segítségével iraki ellenállók figyelték a felderítőgépek által közvetített képet otthoni számítógépeiken, így mindig tudták, hogy hol veszélyes az adott időpontban mozogni. Miután ez kiderült, az amerikaiak természetesen megtették a megfelelő ellenlépéseket.
A jövő úgy látszik a pilótanélküli repülőgépeké, már javában folynak az első tesztrepülések a vadászbombázó kivitelű, lopakodó technológiával épített gépekkel. Persze egyelőre csak nyugaton.

Jász Gábor - Jövőnk.info

Language selection:

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: emm@arcvonal.org

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info