A végállomás, Trianon
Az eddigiek során azokat a közvetett és közvetlen – többnyire a történelmi Magyarország nemzetiségeihez kötődő – okokat elemeztük, amelyek legfőbb előzményei voltak a trianoni katasztrófának. Az eseményeket kizárólag csak az igazság szemüvegén keresztül vizsgáltuk, semmiféle divatos nagymagyarkodás nem befolyásolta a gondolatainkat. Megállapítottuk, hogy megfelelő nemzetiségi politikával Trianon megelőzhető lett volna, illetve hogy a bekövetkezett katasztrófát a magyarság elsősorban magának köszönhette. Ezért aztán érdemes előbb a saját magunk háza táján kisepregetni, önkritikusan számot vetni történelmünkkel és vezetőinkkel, mielőtt szokás szerint kizárólag másokban, illetve egyéb külső okokban találnánk meg a bajok forrását.
Amikor a már nem létező Osztrák-Magyar Monarchia Padovában aláírta a fegyverszünetet (amely számunkra az I. világháború végét jelentette 1918. november 3-án), már megkezdődött a történelmi Magyarország atomjaira hullása. Elsőként a horvátok mondták ki elszakadásukat, majd a Szlovák Nemzeti Tanács jelentette be, hogy ezentúl a csehekkel kívánnak egy államban élni. Ezt követte a ruszinok, az osztrák-németek, a szerbek és legvégül a románok elszakadásának bejelentése. Mindez alig több mint egy hónap alatt játszódott le, 1918. október végétől december 1-jéig. Ezzel párhuzamosan Károlyi és Linder sikeresen leszerelte a több mint egy millió főt számláló veretlen magyar hadsereget, így az ország teljesen védtelen maradt.
A nemzetiségek elszakadásuk kikiáltásakor még pontosan maguk sem határozták meg, hogy konkrétan mely területek kiszakadását tervezik (ugyanis igen sok volt a vegyes lakosságú terület az etnikai határok széles sávjában). Amikor aztán megtudták, hogy a magyarok fegyveres erő nélkül maradtak, ez a kérdés is eldőlt: visznek, amit tudnak. Még akkor is, ha egy adott területen magyar többség van. Itt jegyeznénk meg, hogy a korabeli Magyarország örülhetett, hogy egyáltalán valamit is meghagytak a területéből, mert fegyveres erő híján akkor sem szólhattunk volna egy szót sem, amennyiben az országot teljesen felosztják a nagyhatalmak, mint tették azt pl. Lengyelországgal 1795-ben. Az országba egyre mélyebben betörő intervenciós csapatok érdemi ellenállást csak a Székely Hadosztály, a Rongyos Gárda, valamint a balassagyarmati vasutasok köré szerveződő ellenállók részéről tapasztalhattak. Az ország immunrendszere egyáltalán nem működött (ennek kellett volna már korábban kiszűrnie Károlyiék liberálbolsevik bandáját is).
Apropó, ellenállás: az egyetlen valamirevaló kísérlet az országba betörő intervenciós csapatok visszaszorítására Kun Béláék Vörös Hadserege nevéhez kötődik. Kínos, de ez az erő volt az egyetlen a korabeli helyzetben, amely valamirevaló hadsereget tudott fegyverbe állítani. Az igaz, hogy Kunék legfőbb célja az ÉK-i irányba való előretörés volt, hogy összeolvadjanak Leninék vöröseivel, de ők legalább fegyverbe tudták állítani a magyarok egy részét (mintegy 250 ezer embert). Ezek túlnyomó többsége nem a kommunista eszmék miatt harcolt, azokról halvány fogalma sem volt, viszont a Vörös Hadseregben látták az egyetlen lehetőséget, hogy kiszorítsák az országból a betolakodókat. Ilyen lehetőséget a korabeli „nemzeti oldal” egyáltalán nem nyújtott. Micsoda szégyen! Ők Bécsben, majd az antant ellenőrzés alatt álló Aradon, végül Szegeden alakítottak különféle ellenkormányokat (ahelyett, hogy fegyverbe szólították volna a volt frontkatonákat). Ide tartozott a későbbi egész horthysta kompánia: maga Horthy, valamint Teleki és Bethlen is.
Miközben a történelmi Magyarország döntő része már idegen megszállás alatt állt, 1919 januárjában megkezdődött Versailles-ban a békekonferencia. A győztesek előbb a számukra fontosabb kérdéseken akartak túljutni, így született meg elsőként a versailles-i német, majd a saint germain-i osztrák béke. A magyar kérdésről közben folyamatosan folytak az egyeztetések, de magyar tárgyaló delegáció nélkül. Az itthoni zavaros „forradalmak” elmúlta után csak egy esztendő múlva, 1920 januárjában hívták meg a magyar tárgyaló delegációt Trianonba. Az országot Apponyi, Bethlen és Teleki képviselte. Miután rájöttek, hogy teljesen felesleges volt kiutazni, mert – ugyan végighallgatták őket – de senkit sem érdekelt több nyelven előadott magasröptű szónoklatuk a Kárpát-medence vízrajzi és földrajzi egységéről, az etnikai viszonyokról vagy Magyarország történelmi szerepéről (a kereszténység védőbástyája). Csak ekkor esett le nekik, hogy az ellenfél semmi másból nem ért, csak és kizárólag az erőből. Az pedig nem volt. Illetve ami volt (a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg), annak szigorúan megtiltották, hogy cseh, szerb vagy román csapatokkal harcba bocsátkozzon. Engedélyezett szerepük (Horthyval együtt) abban merült ki, a békekonferencia által nekünk meghagyott területeken megteremtsék és újra indítsák a közigazgatást, valamint aláírják a békediktátumot.
A békediktátumot tehát már a Horthy-rezsim írta alá. A vezető politikusaik közül egyikük sem akarta kézjegyével ellátni ezt a szégyent (akkor meg miért fogadták el?), ezért sorsoltak: a sors Drasche Lázár Alfrédre és Bénárd Ágostra esett, mint aláírókra. Ők pedig alá is írták az eléjük helyezett békediktátumot a jól ismert 1920. június 4-én. Itthon aztán megkezdődött a színjáték: zúgtak a harangok, megállt az élet, mindenki a magyarságot ért szörnyűségen kesergett (és a nemzeti oldalon ez folyik kisebb megszakításokkal egészen a mai napig).
Pedig inkább azon kellett volna siránkozni, hogy miként lehetett ilyen lekezelő, fölényes módon bánni a nemzetiségiekkel, hogy miért kellett kiegyezni a Habsburgokkal, hogy miként kerülhetett hatalomra Károlyi és Kun Béla bandája, hogy miként lehetett pillanatok alatt leszerelni a hadsereget, hogy miért nem fejtettünk ki jóformán semmiféle ellenállást a betolakodókkal szemben (a Vörös Hadsereget leszámítva), illetve, hogy egyáltalán miért kellett aláírni a békediktátumot? Miért nem tett úgy Magyarország, mint Kemálék Törökországa? Ezek ám az igazán fogas, megválaszolásra váró kérdések. És amíg ezeket nem tisztázzuk, felesleges másokra kenni Trianon minden felelősségét, mocskát.
Berényi Sebestyén - Jövőnk.info
