A hungarista kibontakozás útja I. (archív)

Mottó: Aki hazugsággal, fondorlattal akar rászedni, megkárosítani másokat, senkit sem gyűlöl jobban, mint azt, ki üzelmeit leleplezi. Miért ne eszelné ki ellene minden idők legaljasabb, leghajmeresztőbb hazugságát, hogy ellehetetlenítse őt a világ közvéleménye előtt?
 

Következő rövid, kis írás rendeltetése többszörös: Egyrészt eszméinkkel és képviselőivel szemben a rémhírpropaganda által kifejtett hazugsághadjárat hatására kialakult hamis kép szertefoszlatása. Másrészt ezen rémhírpropaganda miértjeinek most más irányból, úgymond racionálisabb, konkrétabb, kézzel foghatóbb szempontok alapján történő megvilágítása.

Harmadszor pedig, ismét szemléltetni akarjuk ideológiánk életképességét, időszerűségét, a ma kihívásaira adott nagyszerű válaszait, melyek -mint azt látni fogjuk- semmit sem vesztettek aktualitásukból hetven év alatt. Ha a következő néhány oldal figyelmes áttanulmányozására rászánod magad kedves olvasó, döbbenetes ismeretek birtokába kerülhetsz a világpolitika kulisszatitkait illetően, melyet mindenfajta emocionális felhang nélkül, a tiszta racionalitás talaján állva, kizárólag közgazdasági alapigazságokra, és a történelmi tényekre alapoztunk.

Ezek után az olvasottakat tovább gondolva, a világpolitika, a történelem és az aktuálpolitika egyéb jelenségeire is ésszerű választ kaphatsz sok tekintetben. Első ránézésre "száraznak" tűnő témája ellenére izgalmasabb lesz, mint egy krimi, hiszen ez maga a valóság, és mindezt saját bőrödön is kénytelen vagy tapasztalni.

Bevezető:

"A második világháború előtt alapvetően csak egy országnak sikerült elkerülnie a világválságot a saját határain belül. Ezt tartották a legkisebb esélyűnek, mivel ez volt a leggyengébb és a legvédtelenebb mind között. Mint a főnixmadár, az akadályok ellenére mégis feltámadt hamvaiból. Míg a világ az adósságválsággal küszködött, ez az ország a gazdasági paralízisből az általános jólétbe emelkedett. Egy elszegényedett világban, mely tele volt társadalmi ellentétekkel, ez az ország megszűntette a szegénységet és a társadalmi feszültségeket. Tette mindezt annak ellenére, hogy bojkottálták, izolálták és a gazdagok és hatalmasok leprásnak nyilvánították. Ez valóban egy egyedülálló ország volt: Németország 1933 és 1939 között. Azokban az időkben Németországnak sikerült a kamatrabszolgaság bilincseit elszakítania. Kihívta és veszélyeztette a Wall Street és London türannoszait, mivel megkerülte a "kemény valutát" és a globális plutokráciát. Ezt úgy valósította meg, hogy más országokkal árucserét bonyolított le, ezzel közvetlen nemzetközi tőzsdét hozva létre. Lerázta magáról a "kizárólagos bűntudat" első világháborús, történelmi béklyóit, és nem volt hajlandó ellenségei rabszolgájaként tovább élni. Vegyük figyelembe egy elismert pénzügyi szakértő következő megjegyzéseit. 2003 júliusában a illinois-i Glenview Állami Bank elnöke egy körlevélben a következőket írta: "Az 1930-as évek nagy gazdasági válsága zuhanó árakat, égbeszökő munkanélküliséget és tönkrevert részvénypiacokat eredményezett az egész világban, és a világ vezető politikusai képtelenek voltak ezt megfékezni. Kivéve egyet. Az ő neve Adolf Hitler volt. Franciaországtól, Nagybritanniától és az Egyesült Államoktól eltérően Németország az 1930-as évek legjavát gazdasági növekedésben élte meg. Ha megértjük, hogy a gazdasági világválság korában Németország hogyan állt ellen a betegségnek, akkor jobban megértjük, hogy mennyire aggódnunk kell most a 21. században." (Chicago Sun Times, 2003. július 30.)

Nem meglepő, hogy ezek a megjegyzések felháborították az amerikai zsidókat, akik hamar eltűntették a levelet. A levél tárgya a kulcs a mi problémánkhoz. Ha igaz, hogy Hitler igen sikeres volt, miközben a világ többi része megbukott, és ha igaz, hogy Hitlert csak az ő országának elpusztításával és eszméinek kiirtásával lehetett megállítani - nem kéne-e, hogy feltegyük a kérdést, hogy mi volt az ő sikerének titka? Mivel majdnem minden háborúnak gazdasági okai vannak, nem lephet meg, ha a második világháborúnak is ilyen okai voltak. Tehát mi tart vissza minket attól, hogy objektíven kutassuk Hitler gazdasági titkát? Ezt a kérdést egy szóval meg lehet válaszolni: A holocaust. Ha a világot nem győzték volna meg arról, hogy Hitler zsidókat gázosított el, akkor az ő eszméit racionálisan lehetne vizsgálni - mint más politikai vezetők eszméit. Nem tartana vissza minket minden idők legnagyobb tabuja. Képesek lennénk ellenállni pavlovi reflexünknek és bizonyos mértékű objektivitással reagálnánk Hitler és gazdasági tanácsadóinak eszméire. Néhány eszméjét utánzásra méltónak is találnánk. A holocaust-mítosz mindezt megakadályozza. És annyira drasztikus módon akadályozza meg, hogy Németországban ma egyenesen törvényellenes bármi pozitívet mondani Hitlerről, vagy a Harmadik Birodalomról.[...]" Germar Rudolf Szittyakürt 45. Évfolyam 6. szám 2006. május - június

Alábbi gyűjtések forrása: MAGYARSZOCIALIZMUS 2. FÜZET literáti Vágó Pál dr. :MUNKANÉLKÜLISÉG, HITEL, ORSZÁGÉPÍTÉS. Különös tekintettel ajánlom figyelmébe minden közgazdász szimpatizánsunknak tanulmányozásra, mert terveink szerint ezen irányelvek mentén kell majdan átalakítani és újjáépíteni nemzetgazdaságunkat, ezáltal néhány év leforgása alatt felvirágoztatni Hazánkat, és Magyarországra egy soha nem látott általános jólét és elégedettség időszakának beköszöntét elhoznunk. Az elkövetkezendőkben a teljesség igénye nélkül ragadtunk ki néhány olyan részletet, melyek segítségével első ránézésre is világossá válik, hogy a gazdaságot és a társadalmat fojtogató bajok és problémák mit sem változtak, sem mibenlétüket, sem kiváltó okaikat tekintve. Ezen kívül a szűk lehetőségekhez mérten néhány részlet segítségével, az ebből kivezető utat próbáljuk meg felvázolni.

Uraink annyira szeretnek ma is arról beszélni, hogy az "ország bajban van", ezért van hát szükség újra és újra a "megszorító intézkedésekre", csak arról hallgatnak diszkréten, hogy mik ezeknek a bajoknak a forrásai, és mi lehetne ebből az egyetlen, igaz, becsületes kivezető út! Nem érted, hogy reggeltől estig dolgozol, de munkádnak nincsen látszatja, mert fizetéstől fizetésig élsz, és nem hogy gyarapodást nem tudsz felmutatni, de javaid egyre csak olvadnak? Nem érted, hogy a rengeteg befizetett adó, TB, és mindenféle járulék és illeték, a folyamatosan emelkedő árak és zuhanó reálbérek, csökkenő életszínvonalhoz vezet, miközben "politikusaink" mégis egyfolytában siránkoznak, hogy nagy a költségvetési hiány? Úgy gondolod (teljes joggal), hogy a szakadatlanul növekvő terhek mellett az államháztartás bevételének ezekkel egyenes arányban kellene növekednie, és nem érted, hogy lesz ebből mégis hiány, mikor semmi sem épül, semmi sem fejlődik, de minden csak amortizálódik, és a térség azon országai, akik néhány éve még messze mögöttünk kullogtak, most rohamléptekkel hagynak el bennünket? Nem érted? Hát figyelj!

Testvér! Ez a mi "választási programunk" színes lufik, és hazug, álszent ígéretek helyett!

Kísért a múlt?

"[...]A kamatláb emelése ugyanis a gazdasági életre nem előnyös, a kapitalista rendszer szerinti árkalkulációkban a tőkeamortizáción kívül a kamattétel annyiszor szerepel, ahányszor az áru termelése és forgalmazása tőkebefektetéssel kapcsolatos. A fogyasztói árban benne van tehát legalább is a termelő, a nagykereskedő és a kiskereskedő kamattétele.[...] Kérdjük kinek áll érdekében a pénzforgalom ily mértékű megszorítása? Kétségtelenül annak, aki a hiteleket nyújtja, mert ha a hitel szűkre szabott, akkor a hitelért a tovább kölcsönző pénzintézetek és magán uzsorások nagy kamatokat szabhatnak. Annál rosszabb ez azonban annak számára, aki a hitelezett pénzzel dolgozik, rossz tehát a vállalkozónak rossz a gazdának, rossz az iparosnak, röviden tehát rossz a munkának, mert kétségtelen, hogy a nyereségnek az a hányada amely kamat formájában jut vissza a pénz uraihoz, a munka javadalmazásából fog hiányozni.

(folytatjuk...)

Végvári Levente Attila - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info