Gregorij Klimov, az orosz kutató szerint Joszif Sztálin (ténylegesen Dzsugasvili) félzsidó volt. A zsidó David Weissman azt állítja, hogy teljesen (B'nai B'rith Messenger, 1950. március 3. 19. o.). A zsidó orvos és publicista, Salamon Schulman Svédországban elismerte, hogy Sztálin beszélt jiddisül, és forrásaként a jiddis nyelvi folyóiratot, a Die Goldene Kayt (1932) jelölte meg. Ez egy Sztálin és két zsidó költő, Abraham Sutzkever és Slomo Mihoels (propagandabiztos) között lefolyt találkozón derült ki. Sutzkever Sztálin előtt ismeretes jiddis kulturális problémákról beszélt. Jiddisül beszélt és Sztálin mindent megértett, de inkább oroszul válaszolt. A Szovjetunió egyik legféltettebb államtitka volt, hogy Sztálin ért jiddisül. Sztálin a nemzetközi pénzügyi elit igen engedelmes eszközévé vált. Lazar Kaganovics tett róla, hogy Sztálin minden fontos utasítást betartson. Eleinte nem adott teret az antiszemitizmusnak. 1929 februárjában megjelent egy cikke a Pravdában (No. 41) arról, hogy az antiszemitizmus ellen miként lehet a leghatékonyabban harcolni.
Lazar húga, Roza lett Sztálin új felesége, és ezáltal az Ószövetség példáját követve, a zsidók Esztere.
1924-ben a nyugati (haszkala) és a keleti (haszid) irányultságú zsidók
között komoly konfliktus keletkezett Oroszországban. Az előbbiek
Trockijt akarták rezsimük fő képviselőjeként, az utóbbiak inkább a
félzsidó Sztálint, és ezért minél több nyugati zsidót el akartak
távolítani a hatalom közeléből. Trockij azonban azt tervezte, hogy
összerabolt vagyonával elhagyja Oroszországot. Kezdetben a keleti
zsidók élén Zinovjev, Kamenyev és Kaganovics álltak (az első kettő
átállt hozzájuk). Sztálin Oroszországban akart maradni, az oroszokat és
más népeket is, mint a kommunista maffia rabszolgáit kizsákmányolni. A
sztálinisták minél több nyugati zsidótól akartak megszabadulni. A
bűnözőcsoportok úgy harcoltak egymás ellen, mint terrorjuk idején a
jakobinusok.
1924. május 21-én a keleti zsidóknak sikerült felülkerekedniük, és újraválasztották Sztálint mint a Központi Bizottság főtitkárát. Sztálin vezetőségéért leginkább Zinovjev kardoskodott. Támogatása később (1936) életébe került, mivel Sztálin szemet vetett Zinovjev vagyonára. Kínvallatással kiszedte belőle számlaszámát. Kínzás hatására sok más bolsevista elöljáró is átadta vagyonát Sztálinnak (Kamenyev, Buharin, Unschlicht, Bokij, Ganyeckij, Kun Béla és mások). A csekisták Kun Bélát három napig kínozták, míg végül engedett és megmondta, hova rejtette vagyonát. Ennyire nehezére esett átadni becstelenül szerzett javait. Hivatalosan azért végezték ki, mert az áldozatául esett nők közül sokat megerőszakolt. Csak az amerikai zsidókat — akik a szovjet hatalmi apparátusban végzett munkájuk idején hatalmas vagyonokat gyűjtöttek — hagyták békén.
Trockij számításait keresztülhúzták, de sikerült hatalomközeiben maradnia. Később úgy döntött, hogy elhagyja Oroszországot. Engedélyt kapott, hogy jelentős iratgyűjteményét magával vigye. Sztálin figyeltette Trockijt, hogy megtudja, hova rejtette vagyonát. Lazar Kaganovics és egyéb hasonló gondolkozású zsidók ekkor kezdtek a szovjet államban jelentős szerepet játszani. E hatalmi harcot elkendőzésképpen Sztálin „antiszemitizmusának" hívták. A nyilvánosság előtt nem volt ismeretes, hogy — Borisz Bazsanovnak, a Politbüró disszidens titkárának memoárjai szerint — Sztálin közvetlen munkatársai még ekkor is zsidók voltak. (Bazsanov 1928. január 1-én előrelátóan Perzsiába menekült.) Még Sztálin személyi titkára, Leon (Leiba) Mekhlis is zsidó volt. A „nyilvánosságkényes" ügyekkel megbízott titkár Grigorij Kanner volt. Ez utóbbi a későbbiekben megfojtotta Trockij csatlósát, Jefraim Skljanszkijt, amely tökéletes példa egy „nyilvánosságkényes" ügyre. Sztálinnak összesen 49 titkára volt, ebből 40 (80%) zsidó. Ám ezeknek az embereknek is szükségük volt munkatársakra. Kenner egy Bombinként ismert zsidót alkalmazott. Mehlisznek — Borisz Bazsanov szerint — két zsidó segítője volt, Mahover és Juzsak.
Borisz Bazsanov, aki a Politbüróban végül Sztálin titkára lett, nyugaton kiadott memoárjaiban megerősíti, hogy politikai tájékozatlansága következtében Sztálint a kormányzati kérdések egyáltalán nem érdekelték. Ezekkel zsidó beosztottjai foglalkoztak. Bazsanov azt is megerősíti, hogy mindazt, amit külföldön kellett megvásárolni (például mozdonyokát és más ipari termékeket) nagy hatalmú — a bolsevista forradalommal szimpatizáló — zsidó pénzügyi csoportokon keresztül vették meg. Bazsanov szintén elismerte, hogy a Központi Bizottság tagjainak fele tényleg zsidó volt, és ezek minden vezető pozíciót hamar elfoglaltak. A Legfelsőbb Tanács pozícióinak 38%-át még 1939-ben is zsidók töltötték be. A sztálini közigazgatás piramisának legtetején hihetetlen nagy számban voltak zsidók. A kormányban a nem zsidók csak bábok voltak. Bazsanov világosan állította, hogy a zsidók hatalma nagyobb volt, mint másoké. Ezt 1925-ig nyíltan vállalták, ettől kezdve igyekeztek a zsidóknak a szovjet társadalomban betöltött kiváltságos és döntő jelentőségű pozícióját elkendőzni.
A nép körében az antiszemitizmus tovább növekedett. Nyikolaj Buharin 1927-ben ezt mondta: „Még soha nem volt ekkora mérvű antiszemitizmus nálunk." Később annak ellenére, hogy az Ifjú Kommunisták (Komszomol) Központi Bizottságában az antiszemitizmus elleni harc céljából külön hivatalt alapítottak, a helyzet tovább romlott. Furcsa volt, hogy e hivatal minden döntése államtitok volt. Erre példa egy 1926. november 2-i határozat, amelyben leszögezték, hogy a Komszomol elsődleges célja a társadalom antiszemitizmusa elleni harc. Sztálin 1931. január 1-én ezért proklamálta, hogy „a kommunizmus engesztelhetetlenül elítéli az antiszemitizmust", és hogy „a Szovjetunióban az antiszemitizmust a legszigorúbban büntetik".
A nyilatkozat hatástalan maradt, hiszen a legfontosabb területeket továbbra is szélsőséges zsidók uralták. Még az egyetemeken is zsidó professzorok és előadók töltötték be a jelentősebb pozíciókat. Ők kezdték meg egykor az új kommunista generáció kinevelését. Eme „nevelőmunka" elborzasztó eredménye jól látható a mai Oroszország abmorális társadalmában. Isaac Deutscher szerint 1968-ban 25 000 zsidó egyetemi előadó volt a Szovjetunióban. Könyvében A nem-zsidó zsidóban megerősíti, hogy a bolsevik hatalomátvétel után a zsidók kiváltságosak lettek. Saját színházaik, kiadóik és újságaik voltak.
A Szovjetunió miniszterelnöke (a Népbiztosok Tanácsának elnöke), Vjacseszlav Molotov (valójában Szkrjabin) 1936 novemberében az antiszemitákat halálbüntetéssel fenyegette.
Kaganovics nagyon jól tudta, hogy Sztálin paranoiában szenved. Jobb eszközt keresve sem lehetett találni. Lazar Kaganovics Sztálin paranoiáját a végsőkig kihasználta, sőt betegségét mindenféle módon még erősítette is, hogy minél több orosz és zsidó vetélytársat romlásba dönthessenek.
Sztálin már 1927 decemberében akut pszichológiai problémákkal küzdött. A Leon Trockijjal folytatott hatalmi harc különösen feldühítette. A Politbüró ezért azt akarta, hogy a világhírű neurológus, Vlagyimir Behtyerev megvizsgálja. A vizsgálatot maga Sztálin is akarta, mivel bal karja megmerevedett és tudni szerette volna a diagnózist. Elküldtek Behtyerev professzorért egy éppen zajló konferenciára, és a Kremlbe vitették Sztálinhoz, akit néhány órán keresztül vizsgált. Amikor a kongresszusra visszatért, mindenki füle hallatára hangosan azt mondta, hogy éppen egy hisztérikus paranoiást vizsgált meg. Megalkotta hát diagnózisát: extrém paranoia. Következő este halott volt. Megmérgezték. Boncolást nem végeztek. (Svenska Dagbladet, 1988. november 22; Dagens Nyheter, 1991. október 25.)
Lazar Kaganovics amerikai rokonának elmondta, hogy az 1891-ben Hirsch Jehudaként született Genrik Jagoda (az NKVD zsidó főnöke) és Sztálin együtt tervelte ki 1934. november 29-én Szergej Kirov meggyilkolását. Kirovot 1934. december 1-én ölték meg. Hivatalosan Leon Trockijt gyanúsították meggyilkolásának kitervelésével, és távollétében el is ítélték.
Lazar Kaganovics volt, aki javaslatokat tett arra, hogyan szabaduljanak meg a nemkívánatos vetélytársaktól. Ó javasolta például, hogy Nyikolaj Buharint végezzék ki, mert kiszolgálta a nácikat. Buharint korábban „a forradalom szépreményű ifjának" nevezték. Kaganovics és Sztálin szemet vetett vagyonára. Kaganovics intrikái következtében a Politbüró tagjainak kétharmadát kivégezték. Abból a 139-ből, akiket 1934-ben a Központi Bizottság tagjának választottak, 98-at később likvidáltak. Ezt Nyikita Hruscsov is megerősítette. A pártapparátusból más fontos funkcionáriusokat is meggyilkoltak, köztük Eismontot, Tolmacsevet és Buharin klikjének egy tagját, Martemjan Rjutyint.
Lazar Kaganovics tett arról is, hogy rokonai a kormányapparátusban magas pozíciókhoz jussanak. Testvérbátyja, Mihail Kaganovics aviatikai népbiztos lett. Julius Kaganovics Gorkijban (Nyizsnij Novgorod) párttitkár, Borisz Kaganovics pedig a katonai egyenruhaipar vezetője lett. Lazar Kaganovics más rokonai (Aaron Kaganovics, S. Kaganovics és mások) szintén fontos hivatalokat kaptak. (Rudolf Kommos: Juden hinter Stalin. Bréma, 1989, 158. o.)
A média és a történészek azt állították, hogy Sztálin idején a
közigazgatási apparátusban már nem voltak zsidók. A különböző
népbiztosságok hivatalnokainak és titkárainak 1930-31-es listáit
ellenőrizve más benyomást szereztem. A zsidó eredetű népbiztosok még
mindig domináltak. 1937-ben 22-ből 17 népbiztos zsidó volt annak
ellenére, hogy a kommunisták nem akarták, hogy a szovjet
kormányapparátusban jelenlevő zsidók jelentős száma tudott legyen. E
helyütt Izidor Ljubimovot (Kozelevszkijt), Mojszej Kalmanovicsot,
Arkagyij Rosengoltzot, Izrael Veitzert, Jankel Gamarnyikot és Maxim
Litvinovot (valójában Wallah-Finkelsteint) tudom megnevezni.
Folytatjuk....
Forrás: Északi Korona VI.
Digitalizálta: V. Gy.
