Sztálin leghűbb csatlósa Lazar Kaganovics volt. Pártdokumentumok
szerint 1893. november 22-én született a Kijev vidéki Kabany faluban.
Hivatalos születési ideje 1893. február 22.
Lazar Kaganovics zsidó Heder-iskolába járt. Az egykor cipész mensevik Szovjet-Oroszországban hatalmas karriert futott be. Korábban hivatalosan cipőkészítőként dolgozott; más végzettsége nem volt. A rá vonatkozó pártdokumentumokban ezért az „autodidakta" besorolást kapta. 1911 decemberében lett a Bolsevik Párt tagja, tagsági kártyájának száma: 000 008. Energikus funkcionáriusnak tartották, aki emberek vonatkozásában ügyes szervező volt. Borisz Bazsanovnak — Sztálin titkárának — memoárjai szerint súlyos nyelvtani hibákkal írt oroszul.
Kaganovics hivatalos életrajza azt állítja, hogy 1915-ben szülőfalujába száműzték, ő azonban elmenekült és az 1917-es februári forradalomig különféle álnevek alatt bujkált. Ezen idő alatti tevékenysége államtitok maradt, csakúgy mint az, hogy a Po'alei Zion (Cion Munkásai) cionista mozgalom tagja volt. Ez a szervezet a szocializmust és a cionizmust kívánta ötvözni. A Po'alei Zion tagjai között tízezrével találunk zsidó bolsevikokat.
A Molodaja Gvargyija (No. 1989) című folyóiratban Szergej Naumov (Magadan) orosz történész megerősíti, hogy Kaganovics valóban a Po'alei Zion tagja volt. Találtak olyan Lazar Kaganovicsnak küldött archivált dokumentumokat, amelyekben a Po'alei Zion nemzetközi cionista szervezet kiküldöttei pénzek beszedéséről számoltak be. Efféle jelentésekbe csak a szervezet tagjai tekinthettek bele. Leon (Leiba) Mekhlis — hírhedt ítéletvégrehajtó Sztálin idejében — szintén a Po'alei Zion tagja volt.
A Po'alei Ziont 1899-ben, orosz tagozatát 1901- ben alapították A szervezet vezetői ekkor Haim Zsitlovszkij és Nahman Szirkin (1868-1924) voltak. Az 1905-1906-os oroszországi „forradalomban", amikor cionista—marxista csoport 25 000 tagja harcolt a cár ellen, aktív szerepet játszottak. A társaság Világunióját 1907-ben alapították meg; központjuk 1915-1916-ban Hágában volt, ám 1917 és 1919 között Stockholmba tették át, ahol minden elképzelhető segítséget megkaptak. Majd a központ a Szovjetunióba költözött, ahol a Po'alei Zion mint szocialista cionista párt 1928-ig teljesen legálisan létezett. A tagok lassan beszivárogtak a kommunista pártba és más szervezetekbe. A Po'alei Zion aktívan támogatta a bolsevik hatalomátvételt. Tagjai főként szélsőségesek és terroristák voltak, akik mindenkit meggyilkoltak, aki az oroszországi zsidó hatalom útjában állt. Felforgató marxista szervezet még a kicsiny Észtországban is jelen volt.
A Bund — a zsidó nacionalista párt — és a Po'alei Zion akkor is tevékenykedett, amikor a többi pártot, beleértve a Kommunista Pártot is, betiltották. A kommunista pártnak még Jevszekciája (azaz zsidó tagozata) is volt. Szergej Naumov szerint a vörös cionisták 90%-a a kommunista elnyomóapparátus részét képezte.
1918-ban a zsidó Lazar Kaganovics, Genrik Jagoda és Jan Gamarnyik 50 000 orosz parasztot deportált Kubán vidékéről. Szokás szerint természetesen marhavagonokban szállították el az áldozatokat.
1922-ben Lazar Kaganovics segített Sztálinnak abban, hogy a Központi Bizottság szervezési és oktatási szekciójának vezetőjévé váljék. 1924-ben a Központi Bizottságba és a Titkárságba került; Lazar Kaganovics pedig a Központi Bizottság titkára lett. Ezek után a legfontosabb ügyek intézését vette kezébe. 1925 és 1928 között ukrajnai pártfőtitkár. Egyetlen felettese volt: Sztálin.
A Szovjetunióban Kaganovics védelme alatt virágzott a zsidó kulturális élet. 1928-ban a szovjet birodalomban már 1075 zsidó iskola volt, amelyekben 160 000 gyerek tanult jiddisül. Az 1930-31-es években a zsidó intézmények száma rohamosan emelkedett. Három jiddis napilapot publikáltak: a Der Emesst (Moszkva), az Oktobert (Minszk) és a Sternt (Harkov). Az Oktober dühödten írt arról, hogy az oroszoknak egykor szokása volt azt mondogatni: „Átkozott zsidó!" Számos helyi újság és folyóirat is létezett (Einigkeit, Heimmland). Harkovban gyereklapot (Zeit Gereit — Állj készen!) is megjelentettek. A könyvek és újságok száma 11-ről 298- ra emelkedett (az összkiadások száma 155 000-ről 1 136 000-re nőtt). Az Emess kiadóvállalat 30 évig működött. Meg kell említenem, hogy más kiadványokkal ellentétben a zsidó kiadványok nem estek cenzúra alá. Egy a kulturális élet területén tevékenykedő zsidó személytől tudom, hogy a Glavlit (a cenzúrát gyakorló szerv) folyóiratukat, a Sovetisch Heimlandot nem cenzúrázta. Ez a Párt különleges szimpátiájának volt a jele. Zsidó kulturális tanulmányok céljára a Belorusz Akadémián külön tanszék létezett. 1929-ben a zsidó kultúra számára intézetet alapítottak. Bizonyos tanárképző főiskolákon speciális tanszék működött azzal a céllal, hogy kiképezze azokat, akik majdan zsidó iskolákban tanítanak. Az Encyclopaedia Judaica szerint a „forradalom" után megnyílt a Zsidó Nép Egyeteme.
Azon zsidó szervezeteket, amelyek nem feleltek meg a haramiavezéreknek, megszüntették.
A terrorgépezetben. Lazar Kaganovics volt Sztálin jobbkeze. Robert Conquest szerint nem ismerte a könyörületet. Úgy tartotta, hogy a bolsevikok érdekei minden bűnt szentesítenek. Egyik legközvetlenebb segítőtársa, Nyikita Hruscsov, a „legkegyetlenebb emberként" jellemzi.
Stuart Kahan, amerikai újságíró könyvet jelentetett meg Lazar Kaganovicsról, és a könyvből sok minden kiderül. Kahan Kaganovics testvérbátyjának, Morrisnak az unokája. Morris az 1900-as évek elején emigrált az Egyesült Államokba. 1981. szeptember 23-án Oroszországban hosszasan beszélgetett rokonával jiddisül. Ennek eredménye lett A Kreml farkasa (Stockholm, 1988) című könyv.
Lazar Kaganovics alátámasztotta többek között azt is, hogy az 1917. november 7-8-i hatalomátvételt Trockij vezette. Lenint és Sztálint természetesen idealizálta, és kitartott a szovjet mítosz mellett. Megerősítette azonban, hogy a Molotov—Ribbentrop paktumnak titkos kiegészítő záradéka van.
Kaganovics, a szürke eminenciás
Lazar Kaganovics — miután segített Sztálinnak Nagyezsda Krupszkaja elhallgattatásában, valamint abban, hogy Krupszkaján keresztül Sztálin hozzáférhessen ahhoz a vagyonhoz, amit Lenin Svájcba juttatott — hatalmas karriert futott be. Később jelentős szerepet játszott a Trockij elleni harcban. Krupszkaja kezdett túl sok problémát jelenteni Sztálin számára, mivel ő, Kirov és Ordzsonikidze Sztálin elmozdítását követelték, valamint azt, hogy Trockij lépjen a helyébe. A Központi Bizottság vezetőinek egyik ülésén Kaganovics azt követelte, hogy Krupszkaja minden politikai tevékenységet szüntessen be, hogy többé ne vehessen részt a Központi Bizottság ülésein, és ne hallassa a szavát; máskülönben a Párt nyilvánosságra hozza, hogy Lenin felesége valójában Jelena Sztaszova volt, Krupszkaja pedig csak szeretője. Krupszkaja engedett. Lazar Kaganovicsot ezért a Politbüró tagjává és Moszkva Pártvezérévé léptették elő. Korábban többek között a szakszervezetek főtitkári posztját töltötte be. Sztálin személyesen magyarázta meg Krupszkajának, hogy milyen sors vár rá, ha nem utaltatja át Lenin vagyonát Moszkvába. A párt Lenin feleségeként Roza Zemljacskát is említheti. Krupszkaja megadta magát, és elárulta, hogy hol és milyen számlaszámokon juthat hozzá Sztálin Lenin aranyaihoz.
Lazar Kaganovics ekkor valóban hozzákezdett Sztálin kegyetlen terrorjának levezényléséhez. Ám ahhoz, hogy a Kreml szürke eminenciása lehessen, szüksége volt arra, hogy ura oldalán „Eszter" is legyen. Erre akkor adódott alkalom, amikor Sztálin egy dühkitörése alkalmával, 1932. november 9-én, meggyilkolta második feleségét, Nagyezsda Allilujevát.
Számos történész nem kételkedik abban, hogy Sztálin, miután felesége tömeggyilkosnak nevezte, tényleg megfojtotta őt. Sztálint már egyébként is dühítette felesége egy zsidónővel, Zoja Moszinával, folytatott leszbikus kapcsolata. Moszinát később börtönbe vetették és Szibériába küldték. Mindezeket Grigorij Beszedovszkij (ténylegesen Ivan Raguza), a disszidens szovjet diplomata könyvéből, a Litvinov Memoárjaiból vettük. Egy zsidó bolsevik, Isaac Don Levin szerint magának Sztálinnak valójában homoszexuális hajlamai voltak (Stalin's Big Secret. New York, 1956, 40. o.).
Sztálin második házasságának tehát erőszak vetett véget. (Első feleségétől, Jekatyerina Svanidzétől 1918-ban vált el.) Erőszakkal is kezdődött, amikor Sztálin 1918-ban Caricinyba tartott a gabonaszállítmányokat megsürgetni. A bolsevik Szergej Allilujev és 17 éves lánya, Nadja ugyanabban a kocsiban utaztak. Éjjel a lány
fülkéjéből kiáltozást hallottak. Az apa követelte, hogy nyissák ki az ajtót. Amikor ez végül megtörtént, Nadja sírva apja karjaiba omlott. Azt állította, hogy Sztálin megerőszakolta. Szergej Allilujev előkapta pisztolyát, hogy az elkövetőt lelője. Sztálin bocsánatért esedezve térdre rogyott, és megígérte, hogy ha elhallgatják, ami történt, akkor feleségül veszi a lányt. Szergej Allulijev lecsillapodott, és letett arról, hogy Sztálint megölje. Ez a döntés 14 évvel később lánya életébe került. Amikor a temetési menetben haladt, valószínűleg nem gyanította, hogy Sztálin fiát is tönkreteszi. Ám 1936-ban ez is megtörtént.
Folytatjuk....
Forrás: Északi Korona VI.
Digitalizálta: V. Gy.
