Rend vagy Káosz? II. rész

A kultúra individualisztikus és univerzalisztikus sajátosságai
Írta: Bácskay Bencsik Béla

Az eddigiekben a beteg kultúrák példáján jellemeztük vázlatosan a kultúra individualisztikus, illetőleg univerzalisztikus jelenségeit. Most ezeket az egészséges állapotok esetében is részletesebben megvizsgáljuk. A kultúra sajátos szellemisége a kultúrmegnyilvánulásokban ismerhető meg. Ilyenek a politikai rend, a gazdasági rend, a művészet, a tudomány, a filozófia, az erkölcs stb.

Minden kultúrmegnyilvánulásnak két ellentétes ideális szélső változatát különböztethetjük meg. Az egyik változat az individualisztikus, a másik az univerzalisztikus kultúrmegnyilvánulás. Közöttük az átmenetek sorozata és a középállapot foglal helyet. Valamely kultúra egyik megnyilvánulásának szélső jellege nem jelenti azt, hogy a kultúrának egy másik megnyilvánulása ne lehetne ellentétes jellegű. Kétségtelen ugyan, hogy minden kultúra összefüggő egység. Ez nem zárja ki azonban azt, hogy bizonyos változási folyamat a kultúra egyik ágában előrehaladottabb, a másik ágában elmaradottabb állapotban van. A kultúra is olyan, mint valamely szervezet, melynek átalakulása gyakran először egyik részében indul meg s csak idővel terjed át a többi részekre, sőt lehetnek olyan részek is, amelyeket az átalakulási folyamat érintetlenül hagy. A kultúrák életében gyakran előfordul pl., hogy a szellemi átalakulás megelőzi a politikait, vagy fordítva. Az is előfordulhat, hogy a gyökeres átalakulás ellenére atavisztikus maradékként megmaradnak olyan kultúrmegnyilvánulások, szokások, törvények, meggyőződések, amelyek egy régebbi ellentétes jellegű kultúrkorszakból valók. Pl. Angliában és máshol is, máig is fennmaradtak bizonyos középkori szokások és törvények.

Az a tény, hogy valamely túlnyomó mértékben individualisztikus kultúrának univerzalisztikus megnyilvánulásai is lehetnek és fordítva, azt mutatják, hogy a kultúra jelenségeit nem lehet egymástól élesen elválasztott osztályokba skatulyázni. S mint ahogyan a természettudományi vizsgálatoknál is félrevezetőnek és önkényesnek bizonyult a fizikai és kémiai jelenségeknek mesterkélt, önkényes osztályokba való skatulyázása, úgy a kultúra jelenségeinek a vizsgálatánál sem a merev skatulyázás a célravezető út, hanem a funkcionális, függésszerű viszonyok keresése. Nem helyes az átmenetektől való eltekintés vagy éppen azok megtagadása a jellegzetes osztályok elkülönítése céljából, mert éppen az átmenetek, a változások törvényszerűségeinek tanulmányozása és a merev osztályozások elkerülése vezet a dolgok megismeréséhez. Ennek megfelelően az „individualisztikus” és „univerzalisztikus” jelzőkön nem egymástól élesen elválasztott osztályokat értünk, hanem ezek egy folytonos átmeneteket tartalmazó sorozatnak elejéhez, illetőleg a végéhez közelebb álló fokozatokat jelentenek.

A kultúrélet törvényszerűségének leírása céljából nem osztályokat, hanem szélső ideális eseteket, individualisztikus és univerzalisztikus kultúra típusokat veszünk fel6, amelyeket a kultúra bizonyos állapota többé-kevésbé megközelít7. Nemcsak a kultúra valamely állapotának, hanem azonfelül az egyes kultúrágak állapotának is megfelelnek ilyen ellentétes ideális esetek, hiszen a kultúra tárgyilag éppen a kultúrágakban nyilvánul meg. Az egyes történeti kultúrák kultúrmegnyilvánulásaiknak tipikus, vagy kevésbé tipikus jellege alapján tanulmányozhatók. Fontos tehát annak a megvizsgálása, hogy az egyes kultúrmegnyilvánulások jellegei milyen törvényszerű összefüggésben vannak egymással, pl. a világnézet univerzalisztikus volta hogyan függ össze a kultúra politikai, vagy gazdasági rendjének jellegével. Csak az ilyen törvényszerűségek megismerése alapján juthatunk el a kultúra változásainak, a kultúra életének megértéséhez.

Azonban a kultúra életének megértéséhez nemcsak az egyes kultúrágak s jellegük egymás közötti összefüggenének tanulmányozása, hanem a kultúra által képviselt látásmód, a kultúrjelenségek és jellegük, valamint a kultúrát hordozó és alkotó néprétegek összefüggésének tanulmányozása is szükséges. Ugyanazon kultúrközösségen belül az egyes néprétegek kultúrája mennyiségileg, minőségileg és a korszerűség szempontjából is különbözhet. Vannak néprétegek, amelyek kultúrája korszerű — ezek kultúráját szoktuk tulajdonképpen az illető kor kultúrájának nevezni —, de vannak olyanok is, amelyeké korszerűtlen. (Városi és falusi kultúra.)

Valamely korban az olyan kultúrmegnyilvánulás korszerű, amelyik az illető kor többi újszerű tevékenységének és alkotásának szellemével harmonikus. A kor kultúrájára éppen olyan jellemző az, ami benne korszerű, mint az, ami korszerűtlen, vagy elavult. Azonban változásának irányát mindig a korszerű alkotások szabják meg és azok az egyének viszik előre (vagy hátra), helyesebben azok változtatják meg a kultúrát, akik ezeket megalkotják, illetőleg akik magukévá teszik, elfogadják a korszerű kultúrát. Előfordulhat, hogy csak egy vékony néprétegnek a gondolkodása korszerű. Máskor pedig az egész közösséget át- meg áthatják a korszerű eszmék. A közösségnek az a rétege a kulturális vezetőréteg, amely a korszerű alkotások megalkotója vagy híve, elfogadója. Ez a réteg nem mindig azonos a politikai vezetők rétegével. A kulturális vezetőréteg egyénei gyakran tartoznak ugyanabba a társadalmi osztályba, amelyet éppen azért az illető kor kulturálisan domináló társadalmi osztályának nevezhetünk. A kulturálisan domináló réteg néha a papi rend, néha a nemesek, néha a polgárság vagy más társadalmi osztályok.

Valamely kultúrkorszak individualisztikus vagy univerzalisztikus voltának megbírálásánál a kultúrának minden jelenségét tekintetbe kell vennünk. Azt is, ami benne korszerű és azt is, ami korszerűtlen. A kultúrának lehetnek egymással ellentétes megnyilvánulásai. Mindazok a megnyilvánulások azonban, amelyek az illető korban korszerűek, ugyanazt a szellemi arcot mutatják. Ha egy kultúrkör, vagy kultúrállapot csak megközelítő — kisebb vagy nagyobb — mértékben mondható is individualisztikusnak vagy univerzalisztikusnak, a korszerű alkotás változásának iránya (illetőleg az alkotások korszerűsége változásának az iránya) túlnyomóan vagy az egyik, vagy a másik jellemvonásait hordja. Ez alól egyedül a kultúra válságpontjai kivételek. Itt a tendencia az egyik változási irányból a másik változási irányba lép át. Joggal beszélhetünk tehát a korszerű gondolkodásmód, látásmód megnyilvánulásainak hasonló jellegéről. A kultúrának korszerű megnyilvánulásai ugyanazt a látásmódot, szellemiséget tükrözik vissza,

A kultúra valamely korára jellemző sajátos látásmód (értelmezési mód) az, aminek alapján a kultúra valamely korának összes kultúrmegnyilvánulásai megérthetők. A látásmód azonban nem ismerhető fel közvetlenül, hanem éppen a kultúrmegnyilvánulásokból következtethetünk rá. Induktív úton kell eljárni tehát; az alkotásokban és a cselekvési módban kell felismernünk a bennük megnyilatkozó látásmódot. A már megismert látásmód teszi aztán lehetővé az egyes cselekmények és alkotások helyes megvilágítását. Ezért először az ellentétes cselekvési módok és ellentétes jellegű alkotások szempontjából vizsgáljuk a kultúrát és csak azután térünk rá az előbbiek gyökerét alkotó szembenálló látásmódok (értelmezési módok) elemzésére.

Az individualisztikus és az univerzalisztikus beállítottság megnyilvánulhat a cselekvések módjában és a műalkotások jellegében. A cselekvések módját és szabályait az illető korszak politikai, gazdasági és erkölcsi rendje stb. határozzák meg, az alkotások jellege pedig az illető korszak tudományában, művészetében, filozófiájában stb. nyilvánul meg.

⁶ Ilyen típusok pl. a fizikában a tökéletesen rugalmas és tökéletesen merev test fogalmai.
⁷ A típus fogalma tudományosabb az osztály fogalmánál, mert az utóbbi kizárja az átmeneteket. Egy osztályba valami vagy beletartozik, vagy nem. Ellenben a típus-fogalom éppen a világban valóban létező átmenetek és az ideális szélső esetek tanulmányozását teszik lehetővé.